Működött a határvédelmi rendszer kedd hajnalban, amikor illegális bevándorlók próbáltak meg áttörni a magyar határon – jelentette ki tegnap Pintér Sándor, miután Orbán Viktor miniszterelnök részvételével rendkívüli megbeszélésre hívták össze a migrációs munkacsoportot.
A belügyminiszter közölte:
már múlt héten voltak arról információik, hogy több helyen megkísérlik a törvénytelen behatolást Magyarországra. A rendőrség azonban felkészült, és bebizonyosodott: senki nem tud Magyarország területére észrevétlenül átjutni
– szögezte le.
Papp Károly, a Belügyminisztérium közbiztonsági főigazgatója ismertette a történteket: öt óra húsz perckor Röszke két közúti határátkelőhelynek először a bal-, majd a jobbszárnyán próbáltak meg erőszakosan, csoportosan bejutni migránsok az ország területére.

Fotó: MTI/Kelemen Zoltán Gergely
A rendőrök az első betörési kísérletet sikeresen megakadályozták, ám öt óra harminc perckor mintegy hetvenfős csoport ismét megkísérelt bejutni hazánk területére, az átkelő kerítését le is szaggatták.
Az altábornagy kiemelte:
miután a felszólításokra nem reagáltak, az éjszakára lezárt átkelő épületét biztosító egyik fegyveres biztonsági őr három figyelmeztető lövést adott le, amire megtorpantak és a többségük visszafordult Szerbia felé.
Néhányan azonban szétszóródtak a határ területén, ezért a rendőrök a térséget mintegy hét kilométeres mélységben lezárták. Délre mind a négy bejutott migránst elfogták és ügyész jelenlétében kihallgatták őket. Az erőszakos, illegális határátlépés miatt súlyos büntetésre számíthatnak.
Az altábornagy közölte, hogy Csongrád és Bács-Kiskun megyében tegnap hajnalban hat helyszínen további 71 fő kísérelt meg bejutni Magyarország területére, sikertelenül. Hozzátette: a hatóságok gyors és sikeres reagálása bizonyította, hogy szinte lehetetlen bejutni az országba illegálisan, és akinek mégis sikerül, órák alatt kézre kerül.

Fotó: MTI/Kelemen Zoltán Gergely
Deák Dániel, a XXI. Század Intézet vezető elemzője tegnap a tömeges próbálkozásról szólva az M1 aktuális csatornán megjegyezte:
a migránsok tisztában vannak azzal, hogy egyedül nincs esélyük átjutni a déli határon, ezért próbálkoznak tömegesen. Ráadásul felkészültek, hiszen mobilalkalmazások, szórólapok segítik az útjukat, valószínűleg felkészítették őket
– tette hozzá.
Bakondi György, a miniszterelnök belbiztonsági főtanácsadója szerint a hajnali esemény kirívó, erőszakos, csoportos áttörési kísérlet volt, amelyet fiatal férfiak hajtottak végre, szemmel látható szervezettséggel egy emblematikus helyszínen – utalt a 2015-ös röszkei csatára a főtanácsadó.