A Himnusz eléneklésével véget ért a demonstráció.
Bajkai István: Niedermüller kérjen bocsánatot és mondjon le!
Bajkai István, a Fidesz-KDNP országgyűlési képviselője szerint Niedermüller súlyosan megszegte az alaptörvényre tett esküjét. Egy gyűlöleten alapuló anarchista keresztényellenes szövetség az, amit a DK politikusa és szövetségesei képviselnek – mutatott rá.
Gyurcsányék a zsidó-keresztény kultúra és a férfi-nő párok szeretetén alapuló családok felszámolására törekednek – jelentette ki Bajkai István.
Hol vannak most a liberális emberjogi szervezetek? Nekik a keresztények nem számítanak, vagy a Niedermüllerrel és társaival értenek egyet? – tette fel a kérdést, majd emlékeztetett: naponta nyolc keresztényt ölnek meg, tombol a világban a keresztényüldözés, miközben Magyarországon békében élünk különböző vallások hívei, de Niedermüllernek ebbe is bele kellett rondítania.
Niedermüller Péter és társai számára elfogadható, ha keresztényellenes migránsok foglalják el hazánkat és egész Európát, hogy a kereszténységet kisebbségi sorba taszítsák. Mi viszont nemet mondunk erre – jelentette ki Bajkai István.
Felszólítjuk Niedermüller Pétert, hogy polgármesteri tisztségéről mondjon le, kérjen bocsánatot, és távozzon örökre a közéletből – mondta felszólalásában Bajkai István.
Hollik István: Aki uszít a keresztények ellen, az nem lehet demokrata
Hollik István, a Fidesz kommunikációs igazgatója félelmetesnek nevezte Niedermüller kijelentését, s azt, hogy utána nem kért bocsánatot, hanem megerősítette, hogy komolyan gondolta mondandóját.
Hollik felidézte, hogy az erzsébetvárosi képviselő testület alakuló ülésén Niedermüller üdvözölte az elvtársait az MSZMP(!) frakciójában.
Hollik István II. János Pál pápát idézte, akinek első üzenete ez volt a világ felé: ne féljetek!
Ha minket, magyar keresztényeket fenyegetnek, mi is ki fogjuk jelenteni, hogy nem félünk – szögezte le Hollik István, aki úgy fogalmazott: aki gyűlöli a keresztényeket, uszít a keresztények ellen, az nem lehet demokrata.
Hollik Ronald Reagen szavait idézte, aki szerint a szabadság elvesztésének lehetősége mindig csak egy nemzedéknyi távolságban van tőlünk.