A viharos szél miatt 654 esethez riasztották a tűzoltókat kedden. A legtöbb beavatkozásra az Észak-Dunántúlon, Komárom-Esztergom, Győr-Moson-Sopron, Fejér és Veszprém megyében volt szükség, de Pest megyében és fővárosban is számos helyen adott munkát a viharos időjárás – közölte a katasztrófavédelem szerdán a honlapján.
A közlemény szerint több mint száz épületben, köztük tizenkét közintézményben keletkeztek károk országszerte: a viharos szél megbontotta a tetőket, vakolatdarabokat sodort le a házak homlokzatáról és harminchét ponton villanyvezetékeket szaggatott le.
Kedden éjfélig az erős szél miatt százhatvankilenc esetben kellett vihar okozta káresethez vonulniuk a fővárosi tűzoltóknak. Több helyen kidőlt fa rongált meg autókat, kerítéseket, oszlopokat és vezetékeket, vagy akadályozta a forgalmat.
Pest megyében csaknem száz alkalommal kellett beavatkozniuk a tűzoltóknak. A legtöbbször úttestre, kerítésre, háztetőkre dőlt fákat, leszakadt ágakat kellett eltávolítaniuk.
A munkálatokban a Pest Megyei Kutató-mentő Szolgálat munkatársai is közreműködtek. A leszakadt vezetékek rövidebb-hosszabb időre áramkimaradásokat is okoztak egyes településeken, de az áramszolgáltatás az esti órákra mindenhol helyreállt.
Három épület olyan mértékben károsodott, hogy az ott élők ideiglenes elhelyezéséről gondoskodni kellett.
A szél öt esetben szén-monoxid-mérgezést okozott,; négy embert szén-monoxid-mérgezés gyanújával, egy embert pedig mérgezéssel szállítottak a mentők kórházba.
Győr-Moson-Sopron megyében nyolcvan esetben vonultak a viharos széllel kapcsolatos káresetekhez a tűzoltók. Megyeszerte útra dőlt, forgalmi akadályt okozó fákhoz, lehasadt faágakhoz riasztották az egységeket, de épületekről lógó cserepekről, leszakadt közlekedési lámpákról, kidőlt villanyoszlopokról is érkezett bejelentés.
Veszprém megyében hetvenhat riasztásból hatvanhat műszaki mentés volt.
Az MTI úgy értesült, Szigligeten mintegy 100 négyzetméteren felgyulladt a nádas, Veszprémben egy óvoda tetőszerkezetét bontotta meg a szél, Kislődön egy templomtornyot rongált meg a vihar, Tapolcán és Kövesgyőrpusztán fát döntött ki a szél.