Továbbra sincs Magyarországon koronavírusos megbetegedés – tájékoztatott Gulyás Gergely a Kormányinfón. A Miniszterelnökséget vezető miniszter hozzátette: hét minta érkezett az elmúlt napon, de pozitív egyetlen egy sem lett. – A Szent László kórházban jelenleg 18 fő van karanténban, mindannyian jól vannak, nincsenek panaszaik, két hét után lehet őket hazaengedni – mondta el. Arról is szólt, hogy az operatív törzs folyamatosan dolgozik, a Belügyminisztérium tájékoztatja a hat parlamenti pártot, a konzuli szolgálat pedig figyelemmel kíséri és tájékoztatja a külföldön karanténba került magyarokat. – Egymillió kétszázezer maszk áll rendelkezésre, a büntetés-végrehajtási intézetekben napi 25 ezer darabot gyártanak, ezek a lehető leggyorsabban jutnak el a gyógyszertárakba – sorolta.
– A járvány megelőzéséhez mindenki együttműködésére szükség van – vette át a szót Szentkirályi Alexandra. A kormányszóvivő felhívta az óvintézkedésekre a figyelmet. – Ne utazzanak a fertőzött területekre, akik tüneteket érzékelnek, azok vegyék fel a kapcsolatot a háziorvosukkal, maradjanak távol a munkahelyüktől és az iskolától, de azok, akik az utóbbi időben Észak-Olaszországban jártak, vagy az influenzás tüneteket tapasztalók is maradjanak inkább otthon és tartsák be a higiéniás utasításokat – sorolta.
A Magyar Nemzet kérdésére a miniszter azt is elmondta, hogy Kínában a karanténzárlat alatti területen 20 fő tartózkodik, Észak-Olaszországban azonban szinte felmérhetetlen, hogy hányan vannak érintve a lezárások miatt. Felhívta a figyelmet arra is: fontos, hogy mindenki regisztráltassa magát a külügyminisztériumnál, aki a járvány által érintett területeken van, vagy oda utazna.
Gulyás Gergely arról is beszélt, hogy 30 milliárd forintot ad a belügyminisztérium, hogy akár ideiglenes intézkedésekkel is, de csökkentse 113 százalékra a börtönök jelenlegi magas, 140 százalék feletti telítettségét. – A börtönök zsúfoltsága miatt megítélt kártérítésekre iparág épült fel, aminek megálljt kell parancsolni – tette hozzá. A miniszter szerint ezt a most elfogadott jogi eszközökkel és a zsúfoltság csökkentésével lehet elérni.