A mesterséges intelligencia alkalmazása az élet egyre több területén érzékelhető

A mesterséges intelligenciáról rendeznek konferenciát a Nemzeti Közszolgálati Egyetemen (NKE) csütörtökön.

Forrás: MTI2020. 02. 24. 9:20
Vélemény hírlevélJobban mondva- heti vélemény hírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz füzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

Az NKE az MTI-hez eljuttatott közleményében kiemelte: a mesterséges intelligencia alkalmazása az élet egyre több területén érzékelhető, és hatással van olyan alapjogokra, mint például az emberi méltósághoz, az egyenlő bánásmódhoz vagy a szólásszabadsághoz való jog. Ezen hatásokat elemzik az NKE kutatói az Alkotmánybíróság (Ab) és a Nemzeti Adatvédelmi és Információszabadság Hatóság (NAIH) szakembereivel közösen a rendezvényen.

Az NKE, az Ab és a NAIH közös konferenciájának célja, hogy összegyűjtse a témában meglévő hazai tapasztalatokat, kutatási eredményeket és tudományos álláspontokat.

A közlemény szerint az információs technológia rohamos fejlődésével rendelkezésre álló digitális eszközök és megoldások egyre jelentősebb hatással vannak magára az emberre és az egész társadalomra. A lassan mindent átszövő digitalizációval együtt járó hatalmas adatmennyiség hasznosítása, különösen az erre épülő mesterséges intelligencia alkalmazása egyre több területen válik jellemzővé.

Ugyanakkor érzékeny kérdéseket vetnek fel azok a mechanizmusok, amelyek során a személyes és társadalmi viszonyokat befolyásoló döntéseket az adatokat automatizáltan értékelő vagy öntanuló algoritmusok támogatásával hozzák meg, vagy amelyek során maguk az algoritmusok hoznak döntést. Ezek a megoldások számos társadalmi előnnyel járnak, de újfajta kockázatokat is rejtenek.

Az algoritmizált döntéshozatali mechanizmusok alapjogokra gyakorolt pozitív vagy negatív hatásával egyre több nemzetközi fórum és dokumentum foglalkozik. Ezek a hatások megjelenhetnek a többi között a közigazgatásban, az egészségügyben, a pénzügyi vagy a munkaügyi területen, a szociális ellátórendszerben, a bűnüldözés területén és az online kommunikációban is – mutattak rá a közleményben.

A téma legfrissebb hírei

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Címoldalról ajánljuk

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.