Kövér László, az Országgyűlés elnöke a díjazottat méltatva úgy fogalmazott: Csókay András orvosi hitvallása, hogy az orvos csak kezel, míg a Jóisten gyógyít.
Mély hite, emberi alázata és szakmai teljesítménye arra a polgári erényre emlékeztet mindannyiunkat (...), hogy a jól végzett munka imádság – mondta.
Hozzátette: Csókay András életútja bizonyítja, hogy a 21. században is lehetséges úgy élnünk, ahogy gondolkozunk, és lehetséges úgy gondolkodni, hogy azzal Istent, a hazánkat és embertársainkat egyaránt szolgáljuk.
Kövér László felidézte: Csókay András orvosi diplomáját 1989-ben szerezte meg, azóta kezeli rendületlenül betegeit. Az Országos Idegsebészeti Intézet munkatársaként kezdett el dolgozni, onnan került az Országos Baleseti Intézetbe, majd öt évet a szombathelyi Markusovszky Kórház idegsebészeti osztályán dolgozott. Később a Szent János Kórház idegsebészeti osztályán vállalt munkát, 2010-től pedig a miskolci kórház idegsebészetén dolgozott. 2013-tól a Honvéd Kórházban folytatta pályafutását a Magyar Honvédség Egészségügyi Központ idegsebészeti osztályának vezető főorvosaként.
Kutatásainak eredményei szakmai tekintélyt és elismerést hoztak neki az egész világon – mondta.
Kövér László közölte: Csókay Andrást 1998-ban tette ismertté az általa kifejlesztett éralagút-technika, amely új módszer a súlyos traumás agyduzzadás kezelésére.
Az Országgyűlés elnöke szólt arról is, hogy Csókay András szabadidejében a legrászorultabbaknak segít.
A Cselekvés a Kiszolgáltatottakért Alapítványt 2002-ben alapította Pataki Gergely plasztikai sebésszel. Az alapítvány olyan embereken segít, akik egészségi állapotuk vagy gazdasági helyzetük miatt keveset vagy semmit sem tudnak tenni önmagukért. Ingyen végeznek műtéteket Magyarországon és külföldön, összehangolják az intézményekben a gyógyítással összefüggő szakmai egyeztetéseket, oktatást szerveznek, valamint orvosi műszerek, speciális kórházi bútorok, rehabilitációs eszközök beszerzésében nyújtanak segítséget – sorolta a házelnök.
Külföldi misszióik során a legszegényebb vidékekre utaznak speciális műtéteket végezni – tette hozzá.
Az Országgyűlés elnöke közölte: az alapítvány sok ezer ember életét változtatta meg, így azét a bangladesi sziámi ikerpárét is, akiket Csókay András segített szétválasztani a közelmúltban.
A teljes egészében magyar tervezésű és kivitelezésű, négy szakaszból álló műtétsorozat eredményeként jelenleg az ikerpár mindkét tagja stabil állapotban van.
Megjegyezte: orvostudományi áttörés, hogy – a magyar orvosoknak köszönhetően – egy agyszétválasztó műtétsorozat legnehezebb szakasza is egy fejlődő országban történt meg.