Amikor a párost a szomszédos sátortáborról kérdezzük, amelytől fizikailag is elkülönültek, akkor szabadkozni kezdenek: ők viszonylag hamar elköltöztek onnan, mert sok volt a balhé. – Kezdetben volt vécéjük, ám az arra gyűjtött pénzt elköltötték, így most a bokorba járnak elvégezni a dolgukat – mondta Béla. Kiemelte, hogy a táborban a tüntetések kezdetén hamar megjelentek a patkányok a sok szerves hulladék miatt, ezért ők beszereztek egy kandúrt.
– Ligetvédő macska, már a kezdetektől itt van velünk, öt éve – mondta Béla, aki próbálta odahívni az állatot, de az valahol távol járhatott, mert nem jelent meg a ciccegésre.
Erika szerint a szomszédos táborban jelenleg egyvalaki lakik, egy bizonyos Csaba, akit ottjártunkkor nem találtunk a helyszínen. A nő szerint a krisnásokhoz mehetett ételért. Amikor jobb az idő, akkor fél tucat–tucatnyi ligetvédő tartózkodik az elhanyagolt táborban. – Rendszeresek a razziák, többször találtak már kábítószert a rendőrök – mondta Erika, aki gyorsan hozzátette, hogy ők nem fogyasztanak semmit. Egyébként ottjártunkkor nem láttunk Béla és Erika táborában alkoholosüvegeket sem.
Miután elköszöntünk tőlük, szemügyre vettük a másik, elhagyatott tábort. A magukat környezetvédőnek beállító ligetvédők döbbenetes mennyiségű szemetet és lomot halmoztak fel, amelyek elhagyatva álltak, mint megannyi zátonyra futott élet romjai: sátrakba dobált ruhák, az esőtől rohadó bútordarabok, sártól mocskos irodai székek a fák tövében, egy vasalódeszka, mellette szennyes ruhák a szabad ég alatt. Egy szeméttelep néz így ki.




















Szóljon hozzá!
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!