Németh Zsolt: Megdöbbentő és sajnálatos a Kaleta-ügy

.

Forrás: MTI2020. 02. 17. 12:05
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

Megdöbbentőnek és sajnálatosnak nevezte a sajtóinformációk szerint gyermekpornográfiával vádolt volt perui nagykövet, Kaleta Gábor ügyét az Országgyűlés külügyi bizottságának fideszes elnöke hétfőn, miután a testület zárt ülésen tárgyalta az esetet. Németh Zsolt felvetette a nemzetbiztonsági átvilágítás korszerűsítésének szükségességét

„Megdöbbentő és sajnálatos az egész ügy, hiszen a magyar diplomáciára is komoly árnyékot vet egy ilyen botrány” – fogalmazott Németh Zsolt újságíróknak, hozzátéve, hogy a folyamatban lévő büntetőügyben a jogi és az erkölcsi felelősség egyértelmű megítélése a márciusban kezdődő bírósági tárgyalás eredményeképpen születhet meg.

A külügyi bizottság elnöke előremutatónak nevezte az ügy nemzetközi és hazai kezelését, felidézve, hogy a szakminisztérium és a magyar hatóságok azonnal léptek, amikor jelzés érkezett hozzájuk, és már tavaly márciusban hazarendelték a nagykövetet, illetőleg megfosztották rangjától. Hozzátette: ezt követően folyt le a nyomozás – márciustól novemberig -, amely vádemeléssel zárult, most márciusban pedig már bírósági szakba kerülhet az ügy.

A nagykövet hazahozatalával kapcsolatban Németh Zsolt rámutatott: ez mind a gyanúsított vonatkozásában, mind a kétoldalú kapcsolatok, illetve Magyarország megítélése szempontjából is indokolt volt.

Németh Zsolt örvendetesnek nevezte, hogy az ügyben sikerült a „pártpolitikai elemet” minimálisra csökkenteni, hiszen egy többszörös nemzetbiztonsági átvilágításon átesett nagykövetről van szó, akinek kinevezését mindenki támogatta.

Az ügy konklúziójaként felvetette: a jövőben a nemzetbiztonsági átvilágítások rendszerével kapcsolatban folyamatos modernizációra, a kor követelményeinek való megfelelésre van szükség. Jelezte: a bizottsági ülésen az Információs Hivatal felajánlotta, hogy az ezzel kapcsolatos javaslatok a bizottság napirendjére fognak kerülni.

Vadai Ágnes, a DK frakcióvezető-helyettese szintén reményét fejezte ki, hogy az Információs Hivatal és az Alkotmányvédelmi Hivatal felülvizsgálja és modernizálja a nemzetbiztonsági ellenőrzéseket.

Elmondta: a külügyi tárca kérésére – külügyi és nemzetbiztonsági érdekre hivatkozva – 10 évre titkosították a bizottsági ülés anyagát. Jelezte, írásbeli kérdéssel fordul az ügyészséghez, hogy kiderüljön például az, kinek a jelzése alapján történt meg a nagykövettel való kapcsolatfelvétel.

A bizottsági ülés összehívását Mesterházy Attila, a testület szocialista alelnöke kezdeményezte.

A téma legfrissebb hírei

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!

Címoldalról ajánljuk

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.