Hozzátette: pánikot nem szabad kelteni, de bagatellizálni a kérdést akkor sem lehet, ha jelen pillanatban nem tudni arról, hogy Magyarországon tartózkodna olyan ember, aki ilyen vírust hordoz. A kínai Vuhanban – ahonnan a fertőzés indult – nyolc magyar tartózkodik, közülük heten akarnak hazajönni, ők még a héten itthon is lehetnek – tájékoztatott. Azt is megjegyezte, felkérte Varga Judit igazságügyi minisztert, hogy tekintse át, a rémhírterjesztéssel szembeni fellépést megalapozó jogszabályok megfelelők-e.
A börtönviszonyokra hivatkozó kártérítések ügyében Orbán Viktor arról beszélt, hogy bizonyos ügyvédek felépítettek egy bizniszt, eddig 12 ezer pert indítottak a hazájuk ellen, ítéleteket csikarnak ki az európai bíróságon, a magyar államnak pedig oda kellene adnia a pénzt, amelynek 60 százaléka az ügyvédek számlájára kerül. „Börtönbizniszről”, joggal való visszaélésről van szó, amellyel szemben a leghatározottabban akar fellépni – jelentette ki. Közölte: az elítéltek elhelyezésében annyi változást mindenképpen el kell érni, hogy ne legyen hivatkozási alap a rossz szándékú ügyvédek részéről, ezért új épületeket nyitnak meg. A folyamatban lévő ügyekről azt mondta, nem szívesen fizet egyetlen fillért sem, mert az adófizetők pénzén osztoznak a bűnözőkkel az ügyvédek. „Megáll az ember esze” – kommentálta a börtönbizniszt.
A rádióműsorban szó volt a gyöngyöspatai iskolaügyről is, amelyről a kormányfő kifejtette: a nyolcvan százalékban nem romák lakta kisváros iskolájában áldatlan állapotok alakultak ki – magas hiányzás, fizikai tettlegesség, házirend megszegése –, amire a nem roma magyarok úgy reagáltak, hogy elkezdték kivenni a gyermekeiket onnan. Az az érzés alakult ki a nem romákban Gyöngyöspatán, hogy noha ők vannak többségben, mégis nekik kell meghátrálniuk. Most pedig még – a Soros-szervezetek által indított eljárás eredményeképpen, bírói ítélet alapján – azoknak kell milliókat fizetni, akik lehetetlenné tették, hogy a gyermekeik rendesen tanuljanak – mondta. „Mi annak a nyolcvanszázaléknyi, tisztességes, munkából élő, a gyerekének rendes oktatást követelő magyarnak az oldalán állunk, akik most Gyöngyöspatán éppen meghátrálásban vannak” – mondta. Jelezte, felkérte a térség fideszes parlamenti képviselőjét, sürgősen fordítsa meg ezt a helyzetet.




















Szóljon hozzá!
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!