A magyar kormány koronavírus elleni fellépésével a legveszélyeztetettebb, idős korosztály a legelégedettebb – közölte a Nézőpont Intézet kedden az MTI-vel legfrissebb, ezer ember megkérdezésével készített közvélemény-kutatásának eredményét ismertetve.
Az írásos összegzés kiemelte, hogy a kormányellenesek is támogatják a kabinet koronavírus terjedését gátló intézkedéseit.
A napirendkutatásban példa nélküli, hogy egy témáról a magyarok 100 százaléka állítsa, hogy hallott róla, és 85 százaléka azt is, hogy beszélt róla az elmúlt napokban – hívták fel a figyelmet.
Emlékeztettek: a veszélyhelyzet elrendelése óta rendkívüli jogrend van Magyarországon. Az intézkedést széles társadalmi konszenzus övezi: a magyarok 85 százaléka egyetért a bevezetésével, s csak 9 százaléka gondolja azt, hogy ez inkább rossz döntés volt – ismertette a Nézőpont Intézet.
A további részletekről közölték, hogy koronavírus elleni kormányzati intézkedésekkel a válaszadók 70 százaléka elégedett, a legveszélyeztetettebb, 60 év fölötti korcsoportban még ennél is magasabb, 77 százalékos a kormányzati lépések támogatottsága.
Megjegyezték, hogy a magukat kormánykritikusnak mondók 43 százaléka is elégedett a kabinet döntéseivel (49 százalékuk nem).
A magyarok 69 százaléka az intézkedések szigorúságával is elégedett, 22 százaléka viszont a március 12-ig meghozottaknál is szigorúbb lépéseket vár. Ez még a digitális oktatás bevezetését nem tartalmazta. Így az azóta bevezetett további szigorítások mögött feltételezhető, hogy a mértnél is nagyobb támogatás áll – jelezték.
A felmérés szerint a legnagyobb egyetértés az Olaszországból és Délkelet-Ázsiából való beutazás tiltása mögött alakult ki. A magyarok 95 százaléka egyetért ezzel, de az innen hazatérő magyarok automatikus otthoni karanténjának elrendelését is a megkérdezettek 90 százaléka üdvözölte. A legkevésbé az osztálykirándulások betiltását, az államilag támogatott külföldi nyelvtanulás felfüggesztését és az okirat lejárati határidejének meghosszabbítását támogatták a megkérdezettek, de még ebben is a 77 százalék egyetértett.