Addig azonban el kell jutni, egyelőre a járvány az úr, a tétlenséget pedig állat és ember is nehezen bírja. Szandra rendkívül türelmetlen, és nyugtalan a többi pihenésre kárhoztatott fellépő is. Az igazgató szerint az állatokat is megzavarta, hogy idő előtt kellett eljönniük az első fellépési helyszínről, és visszatértek a téli szállásra. Bár itt is tudnak velük gyakorolni, de ez nem ugyanaz, mint egy igazi előadás, a különbséget még az állatok is érzékelik. A társulat tagjainak pedig az jelenti a kihívást, hogy próbálják a lehető legkevesebbszer elhagyni a szadai szállást. Ezzel is csökkenteni akarják annak az esélyét, hogy a koronavírus hozzájuk is bejusson. A higiénés feltételeket biztosítják, bár tudják, hogy százszázalékos védelem nincs, mert muszáj tartaniuk a kapcsolatot a külvilággal, például fogadniuk kell az állatok takarmányát.
Richter Flórián nagyon sötétnek látja a jövőt, és kérdésesnek tartja, hogy ha egyszer véget is ér a járvány, vajon érdekli-e majd az embereket a kultúra, a cirkusz. Csak remélni tudják, hogy igen, és ki is bírják addig. Ám félő, hogy a hetedik generációs Richter artistacsalád műve, amely túlélte a két világháborút és a kommunizmust is, áldozatul esik a koronavírus-járványnak.




















Szóljon hozzá!
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!