A magyar állam ellen kártalanítás miatt indított polgári perben a Fővárosi Törvényszék 2019. október 11-i elsőfokú ítéletével kötelezte az alperest, hogy fizessen meg nyolcmillió forintot Galambos Lajos nyugalmazott vezérőrnagynak, a Nemzetbiztonsági Hivatal (NBH) volt főigazgatójának. A Pesti Srácok információja szerint a Fővárosi Ítélőtábla március 5-én másodfokon jóváhagyta az ítéletet. A Magyar Nemzet úgy tudja, 15 napon belül kell a nyolcmillió forintot átutalni Galambos számlájára.

A Gyurcsány-kormány belső elhárításának egykori vezetője a szocialista-liberális kormányok titkosszolgálatait megrengető, kémper néven elhíresült büntetőügy fővádlottja volt. Még 2011-ben kilenc hónapot töltött előzetes letartóztatásban, majd egy évet házi őrizetben. Az alapos gyanú, majd a vád lényege szerint Galambos az NBH főigazgatójaként egy orosz kötődésű civil cég vezetőjének a közreműködésével bolgárnak mondott titkosszolgálati szakértőket hívott és engedett be az NBH épületébe, ahol az egyébként orosz titkosszolgák tucatnyi vezető elhárítótisztet vetettek hazugságvizsgálat alá. A vádlottakat jogerősen felmentették, az indoklás szerint nem volt megállapítható a kémkedés.
Galambos korábban a strasbourgi Emberi Jogok Európai Bíróságán már kártérítési pert nyert a magyar állam ellen, miután megállapították, hogy a magyar hatóságok megsértették szabadsághoz fűződő jogait; és 6500 euró (körülbelül kétmillió forint) kártérítést kapott.