Az olasz kirándulást követően karanténba kerülő diáklányok tünetek nélkül, a betegségtől mentesen elhagyták kísérőikkel együtt a kórházat.
A globális fertőzöttek száma 106 439 fő, de ez a szám szinte 10 percenként változik. A meggyógyultak száma 60 093 fő, tehát jóval 50% fölé emelkedett a felépült betegek száma, és 3594 beteg hunyt el világszerte.
A szombati napon szükség volt rendőri intézkedésekre is, ahogy arról a szombati sajtótájékoztatón is volt már szó, a VIII. kerületben zajlott rendőri intézkedés két iráni személlyel kapcsolatosan, akik nem akarták magukat alávetni az elzárással kapcsolatos szabályoknak.
Szerencsére a rendőrök meggyőző erejének köszönhetően mégis önként bevonultak a Szent László Kórházba a számukra előírt kötelező hatósági vizsgálatra.
Sajnos az a tapasztalat, hogy az iráni fertőzöttek nem állnak együttműködésben sem az egészségügyi személyzettel, sem a hatóság tagjaival.
A Szent László Kórházban a rendőri jelenlétet kellett biztosítani annak érdekében, hogy az iráni állampolgárok ne bántalmazzák esetlegesen az ápolókat, az orvosokat, illetve ne hagyják el a korlátozó rendszabályok ellenére a kórház területét. Itt a helyszínen megjelent az Országos Idegenrendészeti Főigazgatóság két képviselője is, akik tájékoztatást adtak arról, hogy amennyiben nem tartják be a szabályokat, és nem vetik alá magukat a hatósági intézkedéseknek, akkor részint bűncselekmény elkövetése miatt felelniük kell, másrészt kockáztatják további jogszerű magyarországi tartózkodásukat.
Eddig ilyen eset csak iráni állampolgárokkal fordult elő – tette hozzá Lakatos Tibor.
A törzs vezetője azt is elmondta, hogy a határátkelőhelyeken 427 orvosi vizsgálatot végeztek el. Továbbra is zárva tartanak a tranzitzónák a bevándorlás járványügyi kockázatai miatt. Jelenleg egyébként 306 fő tartózkodik a két tranzitzónában.
Hétfőtől lép életbe a repülőterekről érkező légi járatok korlátozása
A Magyarországra érkező milánói, vagy annak 100 kilométeres körzetében található repülőterekről érkező légi járatok korlátozása március 9-én nulla órakor lép érvénybe.
Az Operatív Törzs korábbi döntésének megfelelően továbbra is zajlik a Szent László Kórház férőhelyének bővítése. Felkészültek arra, hogy ha ennél is több gyanús eset kivizsgálásra válik szükségessé, akkor el tudják helyezni a betegeket, és el tudják különíteni a fertőzött személyeket. Ezenkívül további intézkedési tervek készülnek a kórházi kapacitások bővítésére.




















Szóljon hozzá!
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!