– Az ellenzék és sajtója szerint a kormány a veszélyhelyzettel kapcsolatos intézkedéseket késve hozta meg.
– A magyar kormány időben lépett, és az elsők között tette meg a szükséges intézkedéseket az emberek érdekében. Mi is itt, Újbudán az elsők között kezdtünk el saját erőből, saját forrásainkból, saját kapacitásainkból segítséget nyújtani a rászorulóknak. Remélem, hogy ilyen módon is hozzá tudunk járulni ahhoz, hogy legalább a „magunk háza táján”, itt, a főváros XI. kerületében el tudjuk érni a járvány terjedésének lassítást, megfékezését. Igyekszünk maximálisan betartani az Operatív Törzs intézkedéseit, és erre kérünk mindenkit, akivel kapcsolatba kerülünk.
– Március 28-án lépett életbe a kijárási korlátozásokról szóló kormányrendelet. Tapasztalatai szerint megértették az intézkedést az emberek?
– Nagyon sokan kérdezik, hogy pontosan mit is jelent ez, igyekszünk erről is részletes tájékoztatást nyújtani. Arra kérek én is mindenkit – ahogy a környezetemben is tettem –, hogy ne hagyják el feleslegesen lakásukat, házukat, lehetőleg maradjanak otthon. Főleg a szüleinkre, nagyszüleinkre kell vigyázni. Ha valakinek feltétlenül nagy szüksége van valamilyen élelmiszerre vagy más egyébre, abban állunk a rendelkezésére és igyekszünk segítséget nyújtani.
– A különleges jogrend kapcsán az alaptörvény legutóbbi módosítását még honvédelmi miniszterként ön jegyezte, sőt doktori disszertációját is ebből írta.
– A különleges jogrendi helyzeteket egy jogállamban, mint Magyarország, nagyon széles körű és szerteágazó módon szabályozzák. Az alaptörvényben hat különleges jogrendi tényállás van nevesítve: a rendkívüli állapot, a szükségállapot, a veszélyhelyzet, a megelőző védelmi helyzet, a váratlan támadás esete (ez a váratlan fegyveres betörés esete) és a terrortámadás, terrorveszélyhelyzet. Ezek közül egy szól alapvetően elemi csapás vagy ipari szerencsétlenség esetére: a veszélyhelyzet. A humánjárvány, járványveszély, valamint állatjárvány nevesített eseteit – ilyet élünk meg most – a katasztrófavédelmi törvény tartalmazza. A magyar jogrendszer, a magyar állami intézményrendszer működőképes. Ezekre támaszkodva a magyar kormány mindent megtesz annak érdekében, hogy az emberek egészségét megőrizze, és a járvány ne okozzon akkora pusztítást, mint amit több országban is látunk. Ahol kiugróan nagy a halálesetek száma, ott a kormányok valószínűleg későn léptek, vagy kevésbé vették komolyan az emberek a megelőző, korlátozó intézkedéseket.




















Szóljon hozzá!
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!