Kitért arra is, hogy a szakképzés rendszere hasonló a közneveléséhez. Egy-egy tárgyat leszámítva kizárólag írásos lesz az idei érettségi – mondta, hozzátéve, a szakképzésben viszont komplex vizsga lesz, de szóbeli vizsgát idén nem tartanak. A gyakorlati vizsgákat azonban meg kell tartani. Itt is lehetővé teszik, hogy ha valaki most nem szeretne vizsgázni, ezt ősszel tegye meg.
A felvételizőknek ajánlott rendszeresen nézni a felvi.hu-t
A koronavírus-járvány a felvételit is érinti. Minden, a felvételivel kapcsolatos információt folyamatosan közzétesznek a felvi.hu oldalon, ezért azt ajánlott rendszeresen nézni – mondta Schanda Tamás, az Innovációs és Technológiai Minisztérium parlamenti és stratégiai államtitkára az M1 aktuális csatornán szerda este.
Az államtitkár kiemelte: azokra a fiatalokra is nagy szükség lesz a gazdaság újraindításánál, akik korábban a nyelvvizsga hiánya miatt nem kapták meg diplomájukat. Ezért döntött a kormány arról, hogy aki augusztusig záróvizsgát tesz, nyelvvizsga nélküli is megkapja oklevelét.
Schanda Tamás köszönetét fejezte ki az oktatás szereplőinek, hogy „soha nem látott összefogással és erőfeszítéssel vetették bele magukat” a digitális oktatásra való átállásba.
A téma legfrissebb hírei
Tovább az összes cikkhez
Kocsis Máté: A Tisza Párt ukrán kapcsolatai sérthetik az ország szuverenitását
A frakcióvezető szerint maga Ruszin-Szendi Romulusz lehet a kapcsolat.

Még ne tegye el a pulóvert, szüksége lesz rá
A borúsan induló reggel után néhol esőre is számítani kell.

Dobrev Klára küldhette meg a selyemzsinórt Gyurcsánynak
Feltűnő egyezések vannak Gyurcsány Ferenc 2009-es és 2025-ös lemondása között.

Magyar Péter óriási árat fizethet a kettős beszédért Ukrajna ügyében
A Tisza Párt politikusai és EP-képviselőik több alkalommal is megszavaztak ukránpárti határozatokat.
Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!
- Iratkozzon fel hírlevelünkre
- Csatlakozzon hozzánk Facebookon és Twitteren
- Kövesse csatornáinkat Instagrammon, Videán, YouTube-on és RSS-en

Hiába titkolták, kiderült Gyurcsány Ferenc döntésének oka

A testvérem mondta meg, hogy kirúgtak az olimpiai csapatból

Kubatov Gábor posztja a szívbajt hozta a Fradi szurkolóira

Megtörte a csendet Erdő Péter: kiderült, hogy nyerte meg a pápaválasztást XIV. Leó

Az édesanya karjából akarták kitépni gyermekét a miskolci buszon

Hivatalos: meggondolták magukat a kínaiak a szegedi Byd-gyárról – mégse csak elektromos autókat fognak gyártani, de ennek megvan az oka

Gulácsi Péter mindent elveszített, Lőw Zsolttal nem beszél magyarul

Itt a vége! Kemény döntést hozott Manuel Neuer 15 évvel fiatalabb felesége – galéria

"A Fradi a bíróval volt jobb" - Bognár György súlyos kritikája

A Szoboszlaival balhézó Arda Güler újra üzent: „Gyalázol? Szétzúzlak!”

Ezért válik el Gyurcsány Ferenc és Dobrev Klára

Szanyi Tibor robbantott, lerántotta a leplet Gyurcsány lemondásáról
Címoldalról ajánljuk