A világhálóra költöztek az állatkertek

A világháló adta lehetőségeket felhasználva változatos módon igyekeznek elérni az érdeklődőket az állatkertek, vadasparkok – derült ki lapunk körkérdéséből, amire a hazai létesítmények fele válaszolt. Videófelvételeket, állatos meséket, ismeretterjesztő anyagokat, kifestőket és kvízeket készítenek és töltenek fel a világhálóra, emellett amelyik létesítmény megtehette, webkamerákat helyezett ki, hogy azok segítségével mutassa be a lakóik világát.

Borsodi Attila - Kárpáti András
2020. 04. 07. 12:53
null
A Budakeszi Vadaspark lakóit is csak képeken és videófelvételeken keresztül láthatjuk a járvány miatt Fotó: Kurucz Árpád
Vélemény hírlevélJobban mondva- heti vélemény hírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz füzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

Bár a Fővárosi Állat- és Növénykert honlapján a kényszerszünet előtt is számos érdekes ismeretterjesztő leírást és videót tekinthettek meg az érdeklődők, a bezárás óta sok új anyaggal bővült a kínálat. – A mostani körülmények között is igyekszünk megfelelni közművelődési feladatainknak, és elsősorban az iskolásoknak próbálunk játszva oktató anyagokat kínálni – tájékoztatta lapunkat Hanga Zoltán, az intézmény szóvivője. Szavai szerint a különböző állatokról és növényekről feltöltött, képekkel illusztrált ismeretterjesztő anyagok mellett olyan kevésbé ismert, de érdekes adatokból is készítettek összefoglalót, hogy a takarmányokból mennyit használnak fel egy évben. Így egyebek mellett megtudhatjuk, hogy lucernából fogy a legtöbb – több mint 232 tonna –, s almából és tojásból is tekintélyes mennyiséget, hetven tonnát, illetve százezer darabot kell beszerezniük az állatok etetéséhez, amelyek 365 nap alatt elmajszolnak száz kilogramm földigilisztát és háromszor ennyi polipot is. – Hans Christian Andersen születésnapjának évfordulója, vagyis a meseírás napja alkalmából pedig a különböző mesebeli állathősökről állítottunk össze egy érdekes leírást. Emellett az otthon is kipróbálható kézműveskedéshez is biztosítunk letölthető anyagokat. Ezek alapján különböző állatok – például pulikutya – készíthetők el papírból és a technikaórákon használt egyéb anyagokból. Úgy állítottuk össze ezeket a leírásokat, hogy a szülőknek is segítséget nyújtsanak gyermekeik figyelmének lekötésében – sorolta a szóvivő. – A honlapunkon és a Facebookon – folytatta – az állatkert mindennapjairól, a gondozók munkájáról és az új jövevényekről is találhatnak videókat az állatkedvelők. A közösségimédia-oldalunkon lévő felvételek előnye, hogy a a kommentek alapján visszajelzést kapunk. Például az óriásvidrabébi születését bemutató videó alá – amelyet hetvenezren tekintettek meg – még a madridi állatkerttől is kaptunk egy gratuláló bejegyzést. Ennek elsősorban az az oka, hogy a Budapesten élő anyaállat testvérét is tőlünk szállították korábban a spanyol fővárosba, ahol a Cora nevű nőstény szintén öt kölyöknek adott életet, csak egy héttel hamarabb – számolt be róla Hanga Zoltán. A legnépszerűbb videók közé tartozik az állatkert ébredését bemutató felvétel, valamint a márciusi havazás következtében a kissé meglepett állatokról készített fotók. A szóvivő korábban azt is elmondta, hogy az intézmény weboldalán elérhető három webkamerán túl újabbakat is beállíthatnak, amelyeken keresztül az elefántok, a fókák és a szavannai állatok mellett további fajok is megtekinthetővé válhatnak a jövőben.

Jön a halak ívása

A Debreceni Állatkert is igyekszik segíteni az iskolásoknak. – A zoopedagógusunk heti rendszerességgel tesz közzé olyan ismeretterjesztő tartalmakat, amelyekkel az iskolások digitális távoktatásához szeretnénk hozzájárulni, ugyanakkor bárkinek hasznosnak és érdekesnek bizonyulhatnak – közölte lapunkkal Nagy Gergely Sándor ügyvezető igazgató. Szavai szerint a járványhelyzet miatt lélekemelő és az összetartozást kifejező üzeneteket is igyekeznek beépíteni az intézmény napi kommunikációjába. Az igazgató arra is kitért, hogy a közösségi médiás felületeiken – beleértve Facebook-oldalukat, amit kétszázezren követnek – a korábbinál is nagyobb rendszerességgel, lehetőleg naponta próbálnak hírt adni az állatkert lakóinak mindennapjairól, a gyűjteményi bővülésekről, valamint a szintén általuk működtetett vidámpark játékgépkínálatának folyamatos megújulásáról és bővüléséről.

A hagyományos állatkerteknél jóval kisebb területű Tropicariumnak szinte az összes lakója megtekinthető néhány jól beállított kamerával.

– Már az intézmény ideiglenes bezárását követően feltettünk olyan videó­kat a Facebook-oldalunkra, amelyeken a medencéket tisztították, mivel a látogatók ritkán tekinthetnek meg hasonló procedúrát, és a jelenlegi helyzetben az ilyesmi is érdekes lehet – számolt be róla lapunknak Török János, a Camponában található Tropicarium gyűjteményvezetője és állatgondozója. Mint mondta, már számos felvétel érhető el az Instagram-oldalukon is. – Legfeljebb másnapi rendszerességgel mutatjuk be az állatállományunkat, képekkel illusztrált tömör leírásokkal. Jelenleg a halaknál tartunk, de a többi faj is sorra kerül majd. Emellett készítünk vicces videókat is, az egyiken úgy tűnik, mintha a gondozók otthonról etetnék a halakat, és a számítógépbe dobálnák be a tápot – sorolta a szakember. A gyűjteményvezető arra is kitért, hogy hamarosan újabb állatokról is elérhetők lesznek majd felvételek, mivel több frissebben beszerzett egyedet is kivesznek a kötelező karanténból, de tavasszal van ideje a halak ívásának is, ami szintén érdekes.

A Budakeszi Vadaspark lakóit is csak képeken és videófelvételeken keresztül láthatjuk a járvány miatt
Fotó: Kurucz Árpád

Mesesorozat a világhálón

A Budakeszi Vadaspark is folyamatosan tartja a kapcsolatot a látogatókkal a járvány idején. – Eddig is aktív közösségimédia-felületeinkre most még nagyobb hangsúlyt helyezünk. Ezeken keresztül tájékoztatjuk az érdeklődőket a parkban történtekről, követőink így naprakész információkat kapnak a vadaspark lakóiról – tájékoztatta lapunkat a létesítmény. Hozzátették: látogatóik nyomon követhetik a zárt kapuk mögött működő vadaspark életét, az állatok és a munkatársak mindennapjait. Mint mondták, a Facebook-oldalukon hírt adtak többek között arról, hogy a napokban öt muflonbárány született, új fehér dám bika érkezett a vadasparkba, illetve hogyan tréningezik a park gondozói az állatokat. Emellett folytatódik A hónap állata szavazás (ami nek győzetese márciusban a vadmacska, áprilisban a hóbagoly lett), ehhez kapcsolódóan az adott faj jellemzőit, érdekességeit is bemutatják a közösségi oldalon. Elkezdődött az Állati interjúk című sorozat; ez egy képzelt interjú a hónap állatával. Ebben az állatok vadasparki életükről, hétköznapjaikról „mesélnek”. Elsőként Szilveszter, a vadmacska „mutatkozott be”.

A vadaspark a Facebookon továbbra is megoszt állatokról szóló rejtvényeket, fejtörőket, videós tartalmakat. Az állattréningek mellett a követők láthatják, hallhatják a vadaspark hangjait (egy videóban például a makkot rágcsáló mókusokat és a tavaszi madárcsicsergést) és az ébredő erdő történéseit, például ahogy Pelus, az egyik pele az ebédjét fogyasztja, sőt filmajánlót is találhatnak az érdeklődők. A park gondozóinak kreativitását mutatja, hogy a legkisebbeknek a Facebookon elérhető állatos színezővel, illetve mesefelolvasással kedveskednek. A Mesesorozat a vadaspark YouTube-csatornáján követhető, mint ahogy ott láthatják az érdeklődők a kis muflonbárányok első lépéseit, egy állattréninget és a március végi havazást bemutató videókat is. Az Instagram-oldalukon megosztják követőik posztjait, a hónap állatáról szóló játékot, kvízt, sztorikat, és ezen a felületen is elérhető az állatos színező.

A Budakeszi Vadaspark számos krea­tív tartalommal készül, ennek köszönhetően látogatói akkor is elérhetik a legfrissebb információkat, tartalmakat, ha a bezárás tovább tartana.

Egyetlen kedvencet sem hagynak magára a gondozók
Fotó: MTI/Balázs Attila

Támogatást várnak a létesítmények

A Kecskeméti Vadaskert március 17. óta nem fogad látogatókat, de a Facebook-oldalukat folyamatosan frissítik, képeket, videókat töltenek fel. Elindítottak egy nyereményjátékot is: a látogatók kedvenc vadaskerti képeit, emlékeit várják. Annak a képnek a beküldője, amelyik a legtöbb tetszést kapja az adott hónapban, egy darab tiszteletjegyet nyer a Kecskeméti Vadaskertbe, amely egy éven belül használható fel. – A terveink között szerepel különböző kvízkérdéses adatlapok összeállítása, amelyekért a helyes kitöltők között tiszteletjegyet sorsolnánk ki. Szeretnénk egy információs felületet is kialakítani, ahol az állatokról részletesebb, érdekes tudnivalókat is olvashatnak. Az állatokról magam készítek képeket és videókat, ezeket a saját oldalamról (is) megosztjuk – tájékoztatta a Magyar Nemzetet Tokovics Tamás ügyvezető igazgató. Kiemelte: erre az évre tervezték a vadaskert bekamerázását, webkamerák kihelyezését, amit a bevételeikből szerettek volna megvalósítani. Erre most nagy szükségük lenne, de forráshiány miatt nem tudják megvalósítani. Az ügyvezető igazgató hozzáfűzte, hogy munkatársaik folyamatosan ötletelnek, és próbálnak további vendégeket vonzó elemeket bevezetni.

A Pécsi Állatkert azt közölte: a közösségi oldalukon ők is folyamatosan hírt adnak a létesítmény életéről. A Csodálatos Magyarország oldalával közösen márciusban indították el élő webkamerás közvetítésüket, amelynek köszönhetően Donka és Bonifác, az állatkert két borjúfókájának mindennapjait követhetik az érdeklődők. A webkamerát az állatkert akváriumában helyezték el a fókamedence betekintőjénél, így különleges víz alatti felvételeken lehet megfigyelni az állatokat. A közeljövőben terveznek rövid videós bejelentkezéseket is, ahol egy-egy állatot, az állatkert kulisszatitkait mutatják majd be.

Anyagi lehetőségeik azonban – mint minden állatkertnek ebben az időben – meglehetősen szűkösek. – Emiatt saját erőből szeretnénk rövid videós anyagokat készíteni, közelebb hozni az állatkert életét az emberekhez, és be kívánjuk mutatni a gondozók munkáját is, hiszen mint egész évben, nagy erőfeszítések árán most is becsülettel látják el sokszor megterhelő feladataikat. Ezenkívül tervezünk játékos oktatási feladatokat is közzétenni, hogy a Pécsi Állatkertben fontos természeti nevelés se szoruljon háttérbe – fejtette ki Siptár Dávid ügyvezető.

A szakember rámutatott arra is, hogy az állatkertek országosan és európai szinten nagy kihívások elé néznek. A bezárások miatt költségeik nem csökkentek, csupán karbantartási feladatokat tudnak átütemezni. A költségekhez a látogatói jegybevétel nyújtana fedezetet, ami most elmarad, így mindenkit arra kérnek, hogy támogassák a környékén működő állatkertet akár takarmánnyal, akár pénzadománnyal. Erre lehetőség van állatok örökbefogadásával, adományozással vagy bérletvásárlással is.

A téma legfrissebb hírei

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Címoldalról ajánljuk

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.