Semmilyen tömegrendezvényt, így az 500 fő alattiakat sem engedélyezik Magyarországon augusztus 15-ig a koronavírus-járvány miatt – mondta a kormányszóvivő az M1 aktuális csatorna csütörtök esti műsorában.
Augusztus 15-ig nem lehet tömegrendezvényt tartani
Szentkirályi Alexandra kormányszóvivő fontos pontosítást tett a beszélgetés elején.

Szentkirályi Alexandra a műsorvezető kérdésére azt közölte, fontos pontosítást szeretne tenni: a rendezvények tilalma az egész országra – tehát nemcsak Budapestre és Pest megyére – és az 500 fő alattiakra is vonatkozik.
Elmondta azt is, az elmúlt hetek erőfeszítései elegendőek voltak arra, hogy ennél súlyosabb helyzetre is felkészüljön az egészségügy, ennek tükrében indokolt, hogy – Budapesten és Pest megyén kívül – bizonyos járványügyi korlátozásokat enyhítsenek jövő hétfőtől.
Hozzátette, ez azt jelenti, hogy vidéken például a vendéglátóhelyek teraszai, kerthelyiségei, vagy az állatkertek, a fürdők és a strandok kinyithatnak.
Kifejtette továbbá, a kormány folyamatosan monitorozza a fertőzöttek területi eloszlását, ez alapján határozták meg, hogy hol szüntetik meg a kijárási korlátozásokat és hol nem. Hozzáfűzte, hogy a számok – amelyeket jövő héttől publikálni fognak – azt támasztják alá, hogy Budapesten és Pest megyében nagyobb arányban vannak jelen a fertőzöttek, s több a vírus okozta halálozás is.
Az idei nyári turistaszezonra vonatkozó kérdésre Szentkirályi Alexandra azt mondta: a kormány minden segítséget igyekszik megadni azoknak a szektoroknak – köztük a turizmusnak -, amelyek a legérintettebbek a válságban.
A kormányszóvivő arra kért mindenkit, hogy ha teheti, akkor töltse itthon a nyaralását, ezzel támogassa a turisztikai és vendéglátási szektorban dolgozó 400 ezer ember munkáját is.
A téma legfrissebb hírei
Tovább az összes cikkhez
Orbán Viktor a Tihanyi Apátság átadóján: Az európai élet fundamentuma van veszélyben + videó
Háborús pszichózis fertőzte meg Európát, mondta a kormányfő.

Gyurcsány útja a lemondásig 1. rész – Mozgalmár múlt és kapcsolatrendszer
Az első fejezetben főként a fiatal, első millióit megszerző Gyurcsány Ferenc ténykedéseiből szemezgetünk, aki mellett már ekkor ott volt Szilvásy György és Bajnai Gordon.

Molnár Csaba: A Tisza leleplező videójáról az időjárás-jelentés is elterelte a figyelmet
A következő országgyűlési választáson a DK mind a 106 körzetben egyéni jelöltet állít és saját listát is készít.

Így eszi meg a rozsda a Petőfi hidat
A főváros magára hagyta Budapest egyik legfontosabb hídját, amely lassan az enyészeté lesz.
Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!
- Iratkozzon fel hírlevelünkre
- Csatlakozzon hozzánk Facebookon és Twitteren
- Kövesse csatornáinkat Instagrammon, Videán, YouTube-on és RSS-en

A tavasz beköszöntével előbújtak a nyestek és sok bosszúságot okoznak

Zelenszkijnek vége, kemény üzenetet kapott az ukrán vezető

Megsúgta az univerzum, ez a 3 csillagjegy már az első randin szerelembe esik

Nógrádi György: a Vatikán tisztában van az európai politikai helyzettel + videó

Ez a csillagjegy ma pénzügyekben is szerencsés hírt kaphat

Kopogtattak az új német kancellárnál: bosszút követelnek Magyarország ellen

Megszólal a móri mészárlás egyik elkövetője, most mindent elárul a végzetes napról

Szoboszlaiék edzője nem akar botrányt, árulónak nevezték a Liverpool sztárját

A brüsszeli vezetők felrobbannak ettől a videótól

Kiderült, ki válthatja a visszavonuló Gyurcsány Ferencet a parlamentben

Gyurcsányék válnak: milliárdos vagyon sorsa a tét

A „jól fizetett” Kassai Viktor és a magyar VAR-szakértő miatt áll a bál
Címoldalról ajánljuk