Budapesten több mint 20 ezren érettségiznek
Sára Botond, Budapest Főváros Kormányhivatalát vezető kormánymegbízott kiemelte, hogy minden negyedik vizsgázó, azaz 20 254 fő Budapesten fog érettségizni, a fővárosban összesen 244 helyszínen szerveznek vizsgákat. Az érintetteknek 153 ezer maszkot és 42 ezer pár kesztyűt osztanak ki. – Budapesten felkészültünk arra, hogy biztonsággal lebonyolítsuk a vizsgákat, de mindez nem ér semmit, ha a járványügyi szabályokat a fiatalok a vizsga folyamán nem tartják be – hívta fel a figyelmet Sára Botond, aki arra kérte a diákokat, tartsák a védőtávolságot annak ellenére is, hogy régen látták egymást. A kormánymegbízott köszönetet mondott annak a 13 292 felügyelő tanárnak, aki részt vesz a budapesti vizsgák felügyeletében.
Kétszer több pedagógusra van szükség
Hajnal Gabriella, a Klebelsberg Központ elnöke a sajtótájékoztatón arról beszélt, hogy a csoportosulások elkerülése végett az iskolákba több kapun is be tudnak menni az épületbe a vizsgázók. Hozzátette: a takarító személyzet megemelt létszámmal lesz jelen, de a szokásosnál kétszer több teremre és dupla annyi pedagógusra van szükség, hiszen egy-egy helyiségben most kevesebben tartózkodhatnak. A vizsga során használt eszközök kapcsán hangsúlyozta: mindenki csak a saját szótárát, függvénytáblázatát, tollát használhatja. Jelezte továbbá, hogy sok helyen általános iskolai pedagógusok is bekapcsolódtak, sőt nyugdíjas kollégák is jelentkeztek önként, hogy beszálljanak az érettségi felügyeletébe.
Eredetileg 113 387-en jelentkeztek a vizsgákra, köztük olyanok is, akik előrehozott érettségit tettek volna, az ő jelentkezésüket – több mint 26 ezret – hivatalból törölték. Az összes vizsgázó három százaléka jelezte, hogy visszalép, így végül 84 284-en kezdhetik meg hétfőn az érettségit. Halasztani egyébként egészen az utolsó pillanatig lehet, azt sem éri semmilyen szankció, aki a vizsga reggelén dönt úgy, hogy mégsem megy el.




















Szóljon hozzá!
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!