Kiemelte: az erről szóló döntést nem most hozta meg az Emberi Erőforrások Minisztériuma (Emmi), hosszú hetek óta készülnek a koronavírus-járvány terjedésére. Nem egyik napról a másikra „kényszerítették a kórházakat” betegek elbocsátására – jelentette ki, hozzátéve: Kásler Miklós emberierőforrás-miniszter utasítása egyértelmű: olyan beteget nem küldhetnek el, aki emiatt életveszélyes állapotba kerülne, vagy tartósan romlana az egészségi állapota.

Megvan, hogy a Balaton melyik részén lehet átszállás és egyéb kellemetlenségek nélkül vonatozni
Az is, hogy melyiken nem.