Március 20-án jelentette be Fülöp Attila, az Emberi Erőforrások Minisztériumának szociális ügyekért felelős államtitkára, hogy egészségügyi maszkok gyártására állnak át a megváltozott munkaképességű személyeket foglalkoztató Kézmű-ERFO-Főkefe cégcsoport varrásra szakosodott üzemeiben. Az állami vállalat alkalmazottai mára több mint nyolcvanezer maszkot készítettek, amelyek gyártása számos helyszínen, köztük a cégcsoportnak a legnagyobb varrodai kapacitású telephelyein – Abaújszántón, Budapesten, Pécsen és Kaposváron – történik. Napi tízezer maszk elkészítésére van kapacitás.
A gyártásban mintegy százhúszan vesznek részt, a munkatársak többsége megváltozott munkaképességű. A munka szombaton is zajlik a vállalat központi telephelyén. Csizi Péter ügyvezető igazgató a Magyar Nemzetnek elmondta, hogy az alkalmazottak önként jelentkeztek a hétvégi munkavégzésre. – A biztos munkahely mellett a társadalom megbecsült, hasznos tagjának lenni különösen fontos a megváltozott munkaképességű embereknek – fogalmazott a cégcsoport vezetője.

Fotó: Havran Zoltán
– Először saját dolgozóinkról gondoskodtunk, ezt követően kezdtük megrendelőinket kiszolgálni – tette hozzá Csizi Péter, aki ismertette, hogy a szociális intézmények után az egyházak, majd az önkormányzatok juthattak hozzá a megváltozott munkaképességűek által készített védőfelszereléshez. Arról is beszámolt, hogy a Fülöp Attilával közösen tartott sajtótájékoztatót követően több piaci szereplő is megkereste őket korrekt ajánlatokkal és felajánlásokkal.
– Két hétre előreláthatólag biztosított az alapanyag a gyártáshoz, de nyitottak vagyunk újabb beszállítói megkeresésekre – tette hozzá a cégvezető, és azt is elmondta, a piaci ár alatt biztosítják a maszkokat a partnereinknek.