A Bajcsy-kórházra hárítaná a felelősséget az ellenzék

Egy hete tartó összehangolt támadássorozatot indított az ellenzék és az őt kiszolgáló lakájmédia Magyarország egyik legnagyobb egészségügyi intézménye, a Bajcsy-Zsilinszky Kórház ellen. Az ügy hátteréről Bodnár Attila, a kórház főigazgatója tájékoztatta a Magyar Nemzetet.

Veres László István
2020. 05. 22. 5:50
null
Bodnár Attila szerint szakmai köntösbe bújtatott politikai akcióról van szó Fotó: Havran Zoltán
Vélemény hírlevélJobban mondva- heti vélemény hírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz füzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

Az ellenzéki politikusok, valamint a balliberális sajtó részéről a Bajcsy-Zsilinszky Kórház ellen intézett támadássorozat egy szakmai köntösbe bújtatott politikai akció – véli az intézmény főigazgatója.

A Magyar Nemzetnek adott interjúban Bodnár Attila elmondta, a kórház ellátási területéhez tartozik a Pesti úti Idősek Otthona is, amely a statisztikai adatok szerint egyértelműen a magyarországi koronavírus-járvány legsúlyosabb gócpontja. – Mind Karácsony Gergelynek, mind a teljes ellenzéknek borzasztóan fontos, hogy a saját tehetetlenségüket másra hárítsák, ezért a Bajcsy-Zsilinszky Kórházon keresztül megpróbálják az államra, közvetve pedig a kormányra kenni a felelősséget. A támadásokat azonban a tények semmilyen formában sem támasztják alá – jelentette ki az intézményvezető, aki azt is közölte, hogy a járvány idején a Pesti úti idősotthonban lakók közül szinte minden súlyos állapotú koronavírus-beteg hozzájuk került. A más egészségügyi intézményekbe szállított páciensek esetében inkább az izoláció volt a cél, hiszen az otthon túlzsúfoltsága nem tette lehetővé, hogy ott számukra karantént alakítsanak ki.

– Ez tehát az oka annak, hogy nálunk a csütörtök reggeli adat szerint 30 fő volt a Pesti útról érkezett elhunyt. Amikor pedig arra hivatkoznak, hogy kórházunkban a Covid-19-járvány halálozási aránya 29 százalékos, míg az általános magyar halálozási ráta 12,2 százalék, nem tesznek mást, mint tényeket ferdítenek el – szögezte le.

Bodnár doktor úgy fogalmazott: intézményükben a közepesen súlyostól a nagyon súlyos állapotú, tehát kórházi ápolásra szoruló betegek közül veszítettek el 29 százaléknyit, míg az általuk hivatkozott 12,2 százalékos halálozási ráta az összes megfertőződöttre vonatkozik, akiknek a döntő többsége panaszmentesen, vagy igen enyhe tünetekkel, az otthonában gyógyult ki a betegségből. Tehát két olyan számot hasonlítottak össze, amelyeknek semmi közük egymáshoz.

Bodnár Attila szerint szakmai köntösbe bújtatott politikai akcióról van szó
Fotó: Havran Zoltán

Hozzátette, ez az arányszám náluk mára 26,5 százalékra mérséklődött, míg nemzetközi adatok szerint az Európa-szerte kórházba került koronavírusos betegek átlagos halálozási aránya 33 százalék.

– Így lehet játszani a számokkal, és így lehet félrevezetni az embereket. Pedig nem lenne szabad ilyet tenni, hiszen egy jó hírű egészségügyi intézményről beszélünk, amely nem azért van, hogy a politika eszközeként szerepeljen, hanem azért, hogy betegeket gyógyítson. Kollégáimat mélyen megrázta a kórházunk ellen egy hete zajló támadás, holott mi mindent megteszünk azért, hogy a legjobb tudásunk szerint hozzájáruljunk a járvány visszaszorításához. A magyar emberek, a kormány és az egészségügy közös sikerét pedig az egész világon elismeréssel és irigykedve figyelik – jelentette ki a főigazgató, aki beszélt arról is, hogy a Bajcsy-Zsilinszky Kórház két orvosa és egy főorvosa – saját egészségét is kockáztatva – egy héten át mindennap elment a Pesti úti idősotthonba segíteni vizitelni.

Bodnár Attila beszámolt arról is, hogy száz, véletlenszerűen kiválasztott beteg bevonásával kutatást végeztek a Pesti úti idősotthonból a Bajcsy-Zsilinszky Kórházba érkezők körében. A több hónapos vizsgálat eredményei megdöbbentőek: a száz idős ember közül 97-en kiszáradva vagy mérsékelten kiszáradva érkeztek, 88-an voltak alultápláltak, ebből 27-en csontsoványra fogytak, a páciensek közel felénél pedig valamilyen fokú felfekvés, illetve izomkontraktúra volt tapasztalható.

– Ki merem jelenteni, hogy mindezért a fenntartót, Karácsony Gergelyt illeti a felelősség, ugyanis a takarékosság címén leépített dolgozói kollektíva – amely, bár erejéhez mérten igyekezett mindent megtenni – fizikailag képtelen ellátni ennyi idős gondozottat – mondta a főigazgató.

A téma legfrissebb hírei

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Címoldalról ajánljuk

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.