
Fotó: MTI/Kovács Attila
Naggyal egyébként azt sem közölték, hogy mivel vádolják, s a panasztevő női munkatársak részt sem vettek a meghallgatáson. Fizikai inzultussal egy hölgy, Draskovics említett bizalmasának a titkárnője vádolta meg a projektigazgatót. Ám egy belső vizsgálat megállapította: a cég HR-igazgatója már jóval az ügy kipattanása előtt arról faggatta a nőt, hogy milyen terhelő dolgot tud mondani Nagyról. Különös, hogy Karácsony ekkor leállíttatta a belső vizsgálatot. Emellett
mind az öt tanú ígéretet kapott Draskovicstól, hogy csak az ő hozzájárulásával küldhetik el őket a BKK-tól.
A Magyar Nemzet által megkérdezett HR-szakemberek szerint zaklatási ügyekben szokatlan a sebtiben, néhány hét alatt elvégzett eljárás, főleg ha elbocsátással zárul.
Sürgőssé vált az ügy
A vizsgálat eredményeként tehát menesztették Nagy Zsoltot. Igen ám, de ekkor még a tisztségében maradt az élettárs, a BKK-t vezető Varga Ivett, akire azonban egyre nagyobb nyomás nehezedett. A Magyar Nemzet úgy tudja, a múlt héten volt egy nagyobb csörtéje Draskoviccsal, miután a kettejük nevében megjelent közös nyilatkozatot Varga rövidesen visszavonta, és elhatárolódott annak tartalmától. Értesüléseink szerint a vezérigazgatót a nyilatkozat azon része zavarta, amely Nagy Zsolt bűnösségét kész tényként állította be. Az újból közzétett közös nyilatkozatban már szerepelt az a kitétel, hogy „az eljárást a cég felügyelőbizottsága is vizsgálja”.
Varga eltávolítása amiatt is sürgős lehetett Draskovicséknak, mert így már feltehetőleg nem lesz betekintése az ellenőrzés eredményébe, amely a zaklatási ügy vizsgálatának a szabálytalanságait rögzítheti.
A DK pedig tovább tudta növelni a mozgásterét a fővárosban, Karácsony pedig a két BKK-s vezető elbocsátásával asszisztált ehhez.



















Szóljon hozzá!
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!