A koronavírussal kapcsolatos szűrőprogramban való részvételre buzdított Merkely Béla (képünkön), a Semmelweis Egyetem rektora a Kossuth rádió Vasárnapi újság című műsorában. Elmondta: a négy egyetem – a Semmelweis Egyetem, a Debreceni Egyetem, a Szegedi Tudományegyetem és a Pécsi Tudományegyetem – által végzett országos reprezentatív járványügyi kutatás egy tudományos vizsgálat. Ilyen típusú vizsgálat még nem történt a világon, így ez lesz az első, teljes országot lefedő szűrési program – fűzte hozzá.
Ilyen típusú vizsgálat még nem történt a világon
Aki értesítést kap, vegyen részt a szűrőprogramban – buzdított a rektor. 17 780 embert hívtak meg.

A szűrőprogramba a feltételezett fertőzötti arányból kiindulva 17 780 embert hívtak meg véletlenszerűen kiválasztva, ők életkorra, nemre és regionális elhelyezkedésre vonatkozóan is reprezentálják a magyar társadalmat. Így a vizsgálat eredménye alapján arra lehet majd következtetni, hogy a különböző társadalmi rétegekben mekkora lehet a fertőzöttség aránya Magyarországon – mondta. Kiemelte: a közvetlen víruskimutatáson kívül vért is vesznek a kiválasztottaktól, amelyben az ellenanyag jelenlétét vizsgálják. Azért pedig, hogy minél pontosabb képet kapjanak a népesség rizikófaktorairól, a résztvevőknek feltesznek ötven kérdést is.
Fontos tudni, hogy a kiválasztottak más honfitársukat is képviselik a vizsgálatban, ezért Merkely Béla arra kért mindenkit, aki értesítést kap, menjen el a szűrésre vagy tegye lehetővé, hogy a szakemberek az otthonában végezzék el azt, hogy minél pontosabb kép alakulhasson ki a magyar társadalom koronavírus-fertőzöttségéről. Hozzátette: lehetséges, hogy a vércsoport is befolyásolhatja a vírusnak való kitettséget vagy a szövődmények kialakulását. Egyes adatok azt mutatják, hogy a 0-s vércsoport egy kis védettséget jelent, az A-s vércsoportúaknál pedig kicsit nagyobb a kitettség, de a szűrőprogramban számos más lényeges paramétert is vizsgálnak – mondta Merkely Béla.
A rektor az M1 csatorna vasárnap reggeli műsorában arról is beszélt, hogy úgy tűnik, lassan lecsendesedik a koronavírus-járvány első hulláma, várhatóan tovább csökken az új fertőzöttek aránya. Ezzel együtt fontos, hogy továbbra is mindenki tartsa be a kért távolságot és a higiéniai szabályokat
Kapás Boglárka is beszállt a járvány elleni küzdelembe
Az úszónő, aki már felgyógyult a betegségből, vérplazmát is adott – derült ki Facebook-posztjából. – Én már részt vettem a koronavírus elleni harcban, vérplazmát adtam, most Rátok is szükség van a küzdelemben! Közös érdekünk, hogy aki levélben, telefonon, vagy az Ügyfélkapun keresztül értesítést kapott, el is menjen a szűrésre – kezdte bejegyzésében Kapás Boglárka.
A téma legfrissebb hírei
Tovább az összes cikkhez
Magyar Péter óriási árat fizethet a kettős beszédért Ukrajna ügyében
A Tisza Párt politikusai és EP-képviselőik több alkalommal is megszavaztak ukránpárti határozatokat.

Gyurcsány útja a lemondásig 5. rész – Az őszödi beszédtől a rendőrterroron át a bukásig
A 2006-os választási győzelem után, de még a kormányalakítás előtt az MSZP-frakció zárt ülést tartott a balatonőszödi kormányüdülőben.

Ezért válik el Gyurcsány Ferenc és Dobrev Klára
Vajon tudatosan áldozták fel a házasságukat a politika oltárán?

Hétfőn indul az előszezoni menetrend a MÁV-nál, ilyen újdonságokat ígérnek
Változások lépnek életbe.
Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!
- Iratkozzon fel hírlevelünkre
- Csatlakozzon hozzánk Facebookon és Twitteren
- Kövesse csatornáinkat Instagrammon, Videán, YouTube-on és RSS-en

TEK-akció a belvárosban – videón mutatjuk a kitoloncolt ukrán kém elfogását

Súlyos balhé: egymással üvöltözött a Fradi edzője és játékosa + videó

Fekete Dávid friss videóban mutatta meg súlyos betegen született kisfiát

Hivatalos: meggondolták magukat a kínaiak a szegedi Byd-gyárról – mégse csak elektromos autókat fognak gyártani, de ennek megvan az oka

Az édesanya karjából akarták kitépni gyermekét a miskolci buszon

Szanyi Tibor robbantott, lerántotta a leplet Gyurcsány lemondásáról

Győri-Lukács Viktória: Ahhoz, hogy a mai győzelemnek legyen értelme, még kétszer nyerni kell

Cseh Katalinon nevet az egész internet, beleszaladt egy méretes pofonba

"A Fradi a bíróval volt jobb" - Bognár György súlyos kritikája

Zelenszkij nem hagyott fel a követelőzéssel

Gulácsi Péter mindent elveszített, Lőw Zsolttal nem beszél magyarul
Címoldalról ajánljuk
Tovább az összes cikkhez
Magyar Péter óriási árat fizethet a kettős beszédért Ukrajna ügyében
A Tisza Párt politikusai és EP-képviselőik több alkalommal is megszavaztak ukránpárti határozatokat.

Gyurcsány útja a lemondásig 5. rész – Az őszödi beszédtől a rendőrterroron át a bukásig
A 2006-os választási győzelem után, de még a kormányalakítás előtt az MSZP-frakció zárt ülést tartott a balatonőszödi kormányüdülőben.

Ezért válik el Gyurcsány Ferenc és Dobrev Klára
Vajon tudatosan áldozták fel a házasságukat a politika oltárán?

Hétfőn indul az előszezoni menetrend a MÁV-nál, ilyen újdonságokat ígérnek
Változások lépnek életbe.