Két pozitív változásnak köszönhetően úgy tűnik, egyelőre elkerüli a nagyobb bajt a Richter József irányítása alatt álló Magyar Nemzeti Cirkusz és a Richter Flórián Cirkusz – a pozitív fejleményekről utóbbi létesítmény vezetője maga számolt be lapunknak. Richter Flórián, az idősebb testvér elmondta: a Magyar Cirkusz és Varieté Nonprofit Kft., a magyar cirkuszvállalat, három-három darab műsort vásárolt meg tőlük, mindkettőjüktől összesen nettó 4,5 millió forintért, az összeget előre megkapják. Cserébe, amikor erre lehetőség nyílik, három-három darab ingyen műsort adnak majd elsősorban egészségügyi dolgozóknak és rendőröknek.

Botrány a Katonában: bűncselekmény lehet a Gyurcsány-pártnak adott kedvezmény
Hétfőn kiderült, hogy az előadások árának akár közel egyharmadát engedik el a fővárosi fenntartású, közpénzből működő Katona József Színházban a DK-tagok számára.