Négy családszervezet, az Egyszülős Központ, a Fiatal Családosok Klubja, a Magyar Női Unió, valamint a Ringató összefogása keretében, „Anyukák, a (szuper)hősök” címmel indult nyereményjáték édesanyák számára. Nem véletlenül, az anyáknak ugyanis olyan rejtett képességeik kerültek felszínre a kialakult járványhelyzet kihívásai közepette, amelyekről korábban talán ők maguk sem tudtak – írják közös közleményükben a családszervezetek.
Az egészségügy frontvonalában dolgozók mellett az édesanyák is jócskán erejükön felül teljesítettek az utóbbi hónapokban – rendkívül nehéz helyzetbe kerültek, számos feladatot kellett egyszemélyben ellátniuk, ráadásul egy erősen beszűkült életkörnyezet szorításában. A négy családszervezet a most zajló online játékkal, illetve a beküldött képekből „Anyukák, a (szuper)hősök!” címmel készülő videóval szeretné minden édesanyának megköszönni a nem mindennapi helytállást. A videót 2020. május 31-én vasárnap 10 órakor, a Hősök napja alkalmából mind a négy családszervezet közzéteszi majd a Facebook-oldalán.
A nyereményjáték menete
A játékhoz kedvet érzőknek nincs más dolguk, mint hogy elküldjenek egy olyan, az elmúlt hónapokra jellemző – akár teljesen hétköznapi! – jelenetről készült fotót, amelyre édesanyaként is nagyon büszkék tudnak lenni.
A beküldött fényképeket a családszervezetek csokorba gyűjtik, hogy aztán május 31-én a Hősök napján ország-világnak megmutassák – köszönetképpen a példamutató családanyai helytállásért.
A játékban 4 értékes ajándékcsomagot sorsolnak ki a négy családszervezet felajánlásával: egy ajándékcsomagot A Vidék Házhoz jön termékeiből, egy Johnny Urbán női táskát újrahasznosított anyagból, egy Ringató könyvcsomagot CD-melléklettel, valamint egy Royal Clinics ajándékutalványt.
Az „Anyukák, a (szuper)hősök” játék mind a négy családszervezet Facebook-oldalán keresztül elérhető.