
Fotó: Szabó-Jilek Ádám
– Említette a szükségesség és arányosság elvét. Lehet ennek a betartását objektíven ellenőrizni?
– A veszélyhelyzet alatti korlátozásokat az általánosan alkalmazandótól eltérő, más alkotmányos mérce szerint kell megítélni. Fontos hangsúlyozni, hogy a különleges jogrend intézménye maga is az alapvető jogok, különösen az élethez való jog, illetve a testi és lelki egészséghez való jog védelmét szolgálja. Veszélyhelyzet kihirdetésére korábban is került már sor hazánkban, de az ország területének egészére kiterjedő, a jelenlegihez hasonló időtartamban fennálló helyzetre még nem volt példa. Ezért nem állt rendelkezésre részletes alkotmánybírósági gyakorlat a meghozott intézkedések megítéléséhez. Így fokozott körültekintéssel, esetről esetre kellett az egyes intézkedések és az egyes érintett alapvető jogok viszonyát, a szükségesség és arányosság elvének érvényesülését vizsgálni.
– Voltak hatósági túlkapások? Milyen esetekkel találkoztak?
– Az eltelt másfél hónapban nem került sor kifejezetten a járványügyi intézkedések végrehajtásával kapcsolatos jogsérelem megállapítására. Jelenleg több átfogó, illetve egyedi vizsgálat van folyamatban, de eljárási gyakorlatunk értelmében ezek részleteiről csak a jelentés kiadásával nyújtok majd tájékoztatást.
– A kórházi ágyak felszabadítása alapjogi szempontból nem volt aggályos?




















Szóljon hozzá!
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!