Miután Soros György 2016-ban a Facebookot tette felelőssé az általa komoly összegekkel támogatott demokrata elnökjelölt, Hillary Clinton vereségéért, világossá tette, hogy Zuckerberg nem felügyelheti tovább a közösségi médiaportált.
A Soros-hálózat tagjai mára elfoglalták a különböző országok választásai szempontjából is döntő jelentőségű cenzori pozíciókat, és úgy tűnik, Zuckerberg is beadta a derekát, hiszen nemrég 130 millió dollárt és teljes függetlenséget, azaz cenzúrakérdésekben az utolsó szó jogát biztosította a felügyeleti bizottságnak.
Néhány nappal ezelőtt a Facebook közzétette a húszfős tartalomfelügyelő testület tagjainak nevét, vagyis azokét, akik a jövőben felülbírálhatják majd Mark Zuckerberg Facebook-alapító döntéseit. A húszfős testületben négy társigazgató ül, lényegében ők vezényelték le a fennmaradó tizenhat tag kiválasztását, éppen ezért a szerepük vitathatatlanul fontos volt. De nézzük, hogy kikről is van szó!
A jogi dékán, aki az abortusz liberalizációjáért harcol
Az első társigazgató Catalina Botero Marino, a kolumbiai Los Andes jogi egyetem dékánja. Az ő szakterülete az alkotmányjog, a nemzetközi emberi jogi szabályok, valamint a kifejezés szabadsága. Catalina Botero Marino nem mellesleg a Center for Reproductive Rights (Reprodukciós Jogok Központja) emberi jogi NGO bizottsági tagja.
Soros egy megkerülős csellel rátenyerelt a Facebookra
A Soros-hálózat totális támadást indított a Facebook-tartalmak kontrollálása érdekében. Járulékos nyereségként nemzetközi szinten is óriási hasznot húznak belőle a spekuláns befolyása alatt álló civil szervezetek, illetve politikai pártok.
A szervezet nem titkolt célja az abortuszliberalizáció, weboldalukon úgy fogalmaznak, hogy a legális, biztonságos és megfizethető abortuszért és fogamzásgátlásért küzdenek.
Azt pedig, hogy a szóban forgó NGO milyen érdekek mentén tevékenykedik, jól mutatja az a tény, hogy a szervezet anyagi támogatásban részesült a Soros György-féle Nyílt Társadalom Alapítványtól.
Ez a tény egy texasi abortuszklinikák bezárása kapcsán megjelent írásból derült ki.
A volt miniszterelnök, aki Soros alapítványának partnere
Társigazgatói széket kapott továbbá Helle Thorning-Schmidt szociáldemokrata politikus is, aki 2011 és 2015 között Dánia miniszterelnöke volt. Szakterülete a nemzetközi és európai politika, az Európai Unió működése, valamint az emberi jogok. Helle Thorning-Schmidt 1996-ban ment feleségül Stephen Kinnockhoz, a korábbi brit munkáspárti vezető, Neil Kinnock fiához. (Stephen Kinnock 2015 óta brit parlamenti képviselő.) A dán politikusnő 2015-ben jelentette be, hogy politikai pályafutását befejezi, jelenleg a Save The Children nemzetközi szervezet vezérigazgatója. A szervezet korábban a Nyílt Társadalom Alapítványokkal partneri viszonyban állt, azóta is ebben a minőségében van feltüntetve a Soros György által alapított és támogatott International Crisis Group nevű civil szervezet testületi tagjai között.