Az eddigi ismeretek szerint valószínűleg kereskedelmi célból lopta haza szinte nap mint nap, esténként a munkahelyéről, egy kórház patológiájáról a halottakat, illetve holtak testrészeit a pátyi boncmester. Erre utal az a tény, hogy a Nemzeti Nyomozó Iroda (NNI) emberi test tiltott felhasználásával gyanúsította meg a 60 év körüli férfit. Ez a bűncselekmény pedig a holttestek, illetve testrészek kereskedelmi célú illegális felhasználását feltételezi.

Botrány a Katonában: bűncselekmény lehet a Gyurcsány-pártnak adott kedvezmény
Hétfőn kiderült, hogy az előadások árának akár közel egyharmadát engedik el a fővárosi fenntartású, közpénzből működő Katona József Színházban a DK-tagok számára.