A szervezet a járvány alatt nyílt levelet intézett a fővárosi önkormányzatok vezetőihez, amelynek lényege az, hogy a hajléktalanoknak – az intézmények zsúfoltsága miatt – biztosítsanak lakást, ha nem most, akkor legalább a második hullám idejére. Kíváncsiak lennénk, hogy a cimborájuk, Pikó András reagált-e a megkeresésre, már csak a korábban említett személyi összefonódás miatt is, hiszen az egyik aktivistájuk, Udvarhelyi Tessza a józsefvárosi polgármester kampányfőnöke volt. Pikó a választási kampányban még arról beszélt, hogy sok üresen álló önkormányzati lakás van a kerületben, amelyet a megválasztása után majd elérhetővé tesz a rászorulók számára. Ehhez képest idén egy bérlakáspályázatot sem fognak kiírni Józsefvárosban, sőt azokból számosat inkább eladnak, továbbá a koronavírus-járvány idején azoktól vett el saját döntéssel, egy személyben közszolgálati lakásokat, akik a járvány elleni védekezés frontvonalában harcoltak.
Nos, ők nem Pikóval foglalkoznak, hanem már a válsághelyzet elején petíciót indítottak. Ebben meglepő módon elismerték a kormány egyes intézkedéseit, így a hiteltörlesztési moratóriumot és a kilakoltatások felfüggesztését is, de ez természetesen nem elég. Követeléseik között szerepel az albérletben élők megsegítése, a közműszolgáltatások kikapcsolásának moratóriuma, a rezsiköltségek felének átvállalása és számos más képtelen kérés. Igen, ezek papíron jól néznek ki, de a pénzt nem a fáról szedi a kormány sem, nem lehetne előteremteni rá a forrásokat. A petíciót a Szabad A Hang oldalán keresztül lehet aláírni a teljes név, irányítószám és e-mail-cím megadásával.
A Szabad A Hang „testvér platformja” az az „A Hang”, amelyik lebonyolította 2019-ben a főpolgármesteri előválasztást. Az oldalukon fellelhető adatkezelési tájékoztató szerint külföldre is továbbítanak adatokat, a fenntartó cég a Magyarhang Nonprofit Kft.



















Szóljon hozzá!
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!