A veszélyhelyzet márciusi bevezetésével és annak mostani kivezetésével is egyetért a magyarok legalább négyötöde – derül ki a Nézőpont Intézet június 10. és 12. között végzett közvélemény-kutatásából. Tízből nyolcan a járvány elleni kormányzati lépésekkel is elégedettek, még a hatvan év fölöttiek körében is tízből heten a kormány oldalára helyezkedtek ebben a kérdésben.

Sulyok Tamás levelet írt a halálra vert kárpátaljai magyar férfi családjának
A köztársasági elnök szerint Európában ilyen nem történhet meg, ez teljesen ellentmond minden emberi értéknek.