Társaságunk a Közbeszerzési Hatósághoz és Budapest Főváros Kormányhivatalához fordul, továbbá keresetet nyújt be a Fővárosi Törvényszéken – mondta a cég jogi képviselője, Vigh Károly ügyvéd. A Klassz Menza Kft. állítja: közbeszerzés nélkül, a koronavírus okozta veszélyhelyzetet kihasználva cserélt szolgáltatót a helyi közétkeztetésben Józsefváros polgármestere. Pikó András egyik napról a másikra vált meg a Klassz Menza Kft.-től, miközben a 2015-ben lefolytatott közbeszerzési eljárás szerint a szolgáltatónak még több évig érvényes szerződése volt az önkormányzattal. A magyar tulajdonú társaság szerint a VIII. kerület vezetője visszaélt különleges jogkörével.
A Klassz Menza Kft. 2019 augusztusában vásárolta meg a korábbi szolgáltató, a Pensio Magyarország Kft. közétkeztetési üzletágát. A két magáncég közötti adásvétel jogszerűségét Józsefváros önkormányzata akkor nem vitatta, az ügyletet tudomásul vette. Ezt igazolja, hogy a felek egybehangzó akarattal módosították a közétkeztetésről szóló vállalkozási szerződést, amivel a Klassz Menza Kft. lépett jogutódként a Pensio Magyarország Kft. helyébe. Az üzletrész-átruházást követő szerződésmódosításról a tavaly októberben megválasztott, új összetételű képviselő-testület és a szintén akkor megválasztott Pikó András is tudott.
A Magyar Nemzet korábban megírta: egy nappal korábban dönthetett Pikó András józsefvárosi polgármester annak a közétkeztetési szerződésnek az aláírásáról, amelynek a közbeszerzési eljárása csak másnap történt meg. A momentumos hátszelű független polgármester az egészségügyi veszélyhelyzet miatt kapott felhatalmazását arra használta, hogy önhatalmúlag, egy személyben megszüntesse az együttműködést a korábban hivatalos közbeszerzési eljárásban kiválasztott Klassz Menza Kft.-vel, és azonnal új, immár külföldi céget szerződtetett a közétkezési feladatok ellátására.
A Magyar Nemzetnek korábban a cég ügyvezető igazgatója azt mondta: megdöbbenéssel fogadták a hírt, miszerint Pikó András önhatalmúlag megsemmisítette a szerződést.