Folytatódnak a vírusjárvány miatt elhalasztott szervátültetések

Helyesek voltak a védelmi intézkedések és a szakmai, illetve kormányzati döntések, hiszen csupán az életminőség-javító beavatkozásokat függesztették fel időlegesen koronavírus-járvány miatt kihirdetett veszélyhelyzetben – értékelte lapunknak Mihály Sándor, az Országos Vérellátó Szolgálat transzplantációs igazgatója, akitől azt is megtudtuk: a szív- és májátültetéseket, ha kisebb számban is, de folyamatosan végezték a transzplantációs centrumok.

Veres László István
2020. 06. 13. 7:05
A transzplantációk száma az utóbbi három hétben visszaállt a veszélyhelyzet előtti szintre Forrás: Kurucz Árpád
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.
A transzplantációk száma az utóbbi három hétben visszaállt a veszélyhelyzet előtti szintre
Fotó: Kurucz Árpád

Ami a konkrét számokat illeti, Mihály doktor közölte: Magyarországon a 2020. március 1-jétől május 31-ig terjedő időszakban májátültetéseknél 35, szívátültetéseknél pedig 29 százalék volt a mérséklődés. Tüdőtranszplantációt idén hármat, tavaly ötöt végeztek ugyanebben az időszakban, veseátültetés pedig negyvennel volt kevesebb, ami hatvanszázalékos csökkenést jelent.

Hasonló arányok

– Ezek az arányok megmutatják, hogy sikerült megvalósítani azt a célkitűzést, hogy az életmentés mindenképpen folytatódjon, csupán az életminőség-javító beavatkozásokat függesztették fel időlegesen – jelentette ki a szakember, hozzátéve: harmadik hete azt tapasztalják, hogy az aktivitás visszaállt a járványt megelőző szintre. – Májusban már 14 elhunyt donor volt az országban, ami szinte megegyezik a tavalyi, havi tizenötös átlaggal. A 14 donorból összesen 42 szervet távolítottunk el, ebből 11 ment az Eurotransplanton keresztül külföldre, de természetesen mi is kaptunk szerveket más országokból. Egyébként határainkon túl sem volt más a helyzet, az Eurotransplant 208 működő programjának a száma 169-re apadt, és Spanyolországban 75, Franciaországban 90, az Egyesült Államokban több mint 50, Olaszországban pedig 40 százalékkal csökkent a szervátültetések száma – sorolta Mihály Sándor.

Komment

Összesen 0 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.


Jelenleg nincsenek kommentek.

Szóljon hozzá!

Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!

A téma legfrissebb hírei

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!

Címoldalról ajánljuk

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.