
Kitért arra is, hogy az érdeklődők a járási, illetve kerületi hivatalok foglalkoztatási osztályain adhatják le jelentkezésüket, amelyhez mindössze a tanulói vagy hallgatói jogviszonyukat kell igazolniuk, más feltételt nem szabtak. A programban részt venni kívánó cégek ugyancsak a járási hivatalokban közölhetik, hogy milyen munkakörökben és mekkora létszámban van szükségük diákmunkásokra. A programról részletesebben a Munka.hu oldalon tájékozódhatnak a dolgozni vágyó fiatalok.
Az államtitkár emlékeztetett arra is, hogy a 2010-es kormányváltás és a koronavírus kitörése között eltelt időszakban nem kevesebb mint 850 ezerrel nőtt hazánkban a munkából élő emberek száma. – A járvány miatt most sokak állása veszélybe került, de a kormány annyi új munkahelyet fog teremteni, amennyit a vírus elpusztított. Van még feladatunk e téren, de jól haladunk – fogalmazott, rámutatva arra is, hogy a munkahelyvédelmi bértámogatásban már 175 ezer ember részesülhetett, 16 ezren speciális, kutató-fejlesztőkkel kapcsolatos bértámogatást kérvényeztek, emellett 18 ezer új állás létrehozását is segítette a kormány. – Ha munka van, minden van. Akkor nemcsak havi fix bevétel van, hanem előrelépési lehetőség is, nap mint nap megtapasztalható elégedettség és büszkeség az eredményekre, és persze van egy olyan életmód is, amely példát mutat a gyerekeknek – húzta alá Schanda Tamás.




















Szóljon hozzá!
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!