Azzal, hogy a védekezés új fázisába lépett, új szervezeti egységek és együttműködési formák is szükségesek, hogy felkészüljünk a járvány további támadására és továbbra is fenntarthassuk a hatékony védekezési képességünket – jelentette be Lakatos Tibor, a koronavírus-járvány elleni védekezésért felelős operatív törzs ügyeleti központjának vezetője a Járványügyi Bevetési Egység (JBE) megalakulásának napján.
– Az elmúlt időszak bizonyította, hogy rendkívül fontos a szervezetek közötti együttműködés. Magyarországon ez gördülékenyen zajlott, ami lehetővé tette, hogy más országokat megelőzve tudtunk a megelőzésben, illetve a betegek kezelésében hatékony intézkedéseket bevezetni – magyarázta az ezredes.
A hatfős egységet Szabó Enikő helyettes országos tiszti főorvos vezeti, tagja Jackovics Péter, az Országos Katasztrófavédelmi Főigazgatóság főosztályvezetője, Cseh Krisztián, az országos kórházfőparancsnoki támogató törzs vezetője, Pápai György, az Országos Mentőszolgálat orvos igazgatója, Lénárt Endre, az Állami Egészségügyi Ellátó Központ helyettes főigazgatója, valamint Miklovich János, a Magyar Honvédség 93. Petőfi Sándor Vegyivédelmi Zászlóaljának parancsnoka.
A Járványügyi Bevetési Egység fogja végrehajtani a járványügyi feladatokat és támogatást nyújt az illetékes hatóságoknak. Legkésőbb hat órán belül látogatási tilalmat, kijárási korlátozást, a védőfelszerelések felhasználásának rendjét, egészségügyi személyzet átrendezését és a fertőtlenítések végrehajtását rendelheti el.