Horváth Gábor, az SZGYF fővárosi kirendeltségének az igazgatója a Magyar Nemzetnek elmondta: mindösszesen egy koronavírus-pozitív esetet regisztráltak a fenntartásukban levő fővárosi szociális és gyermekvédelmi intézmény hálózatban a pandémia kitörése óta. Tájékoztatása szerint a fertőzött személy a közel 130 telephelyen működő bentlakásos ellátást biztosító intézmények dolgozói közül került ki, további fertőzés nem történt.
– A több ezer ellátottról gondoskodó szervezet eredményes járványügyi védekezése köszönhető az országos tiszti főorvos pandémiás intézkedéseinek szigorú betartásának, a szociális ellátásban és a gyermekvédelemben dolgozók felelős, fegyelmezett magatartásának és azoknak a speciális, az adott intézményben alkalmazott protokolloknak, amelyeket fővárosi szervezet szakmai körültekintéssel foganatosított – fogalmazott.
Hozzátette: a fertőtlenítő takarításokon, a napi rutin állapot-ellenőrzéseken túl az SZGYF intézményeiben biztosított volt a folyamatos orvosi ellátás is, a hozzátartozókat pedig a pandémia alatt még a szokásosnál is gyakrabban – telefonos és digitális módon – tájékoztatták a gondozottak állapotáról, a napirendjükről. Horváth Gábor arra is kitért, hogy a bentlakásos gyermekintézményekben különleges felkészültséget és szakmai kihívást jelentett megoldani, hogy a 0–25 éves korosztályú ellátottak nemcsak biztonságos, hanem tartalmilag is ingergazdag, fejlődésüket támogató környezetben legyenek a nap 24 órájában.




















Szóljon hozzá!
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!