A legnagyobb válság idején két újabb alpolgármesteri poszt létrehozásával és további kétszázmillió forinttal terheli meg az önkormányzati ciklust Veres Pál polgármester soron következő döntése – erről beszélt ma sajtótájékoztatón a Fidesz–KDNP miskolci frakcióvezetője. Alakszai Zoltán elmondta, az ügyet a legnagyobb titokban készítették elő, és a júniusi közgyűlésen jelentik be.
– S noha nagy a titkolózás, annyit már tudni lehet, hogy bár hétmilliárd forint hiányt elismer a városvezetés, mégsem pénzügyi vagy gazdasági szakemberek csatlakoznak a városvezetéshez. Ehelyett az alpolgármestereket az MSZP és Jakab Péter pártelnök nyomására a Jobbik közgyűlési frakciójából nevezi ki Veres Pál – tette hozzá a kormánypárti politikus.
Alakszai Zoltán úgy fogalmazott, hogy a válság ellenére folytatódik Miskolcon a milliós fizetések osztogatása.

– Ezzel a döntéssel a miskolci baloldal és a Jobbik koalíciójának már több mint fele közpénzből fizetett, vezető beosztású, főállású politikus lesz. Ugyanis a három politikai alpolgármester mellé korábban hat politikai tanácsost is kinevezett már közülük Veres Pál. Akinek pedig még így sem jutott politikai tisztség, annak jutott álláshalmozás a város cégeinél, mint a Miskolci Városgazda Nonprofit Kft. szóvivőjének, Erdei Sándornak, aki Veres Pál bizalmi embere, és az összfizetése szintén egymillió forint körül van – mutatott rá a Fidesz–KDNP miskolci frakcióvezetője. Szavai szerint összességében soha ennyi közpénzből eltartott politikus nem volt még Miskolcon. Mint elmondta, igazzá vált tehát, amire a Fidesz–KDNP már előre figyelmeztetett, a sokpárti koalíció sokba kerül majd a miskolci lakosoknak. Kifejtette: a sokpárti koalíció tagjai ugyanis nem a kormányzással, hanem egymás felügyeletével foglalkoznak, és a munka helyett még mindig a pozíciók létrehozása és osztogatása a legfontosabb nekik.
– Az elmúlt hetekben láthattuk, hogyan hoznak létre maguknak korábban soha nem létezett munkaköröket, amiket aztán pályáztatás nélkül maguk töltenek be. Pedig a kampányban még azt ígérték, hogy teljes lesz az átláthatóság a személyi döntésekben, ehhez képest a pályázatok rendre elmaradnak, ha a haverokról van szó – fogalmazott Alakszai Zoltán, aki hozzátette, a Veres Pál által beígért szakértői kormányzásnak és városvezetésnek se híre, se hamva.