A vajdasági gazdaságfejlesztési program első, 2016–2018-as szakaszára Budapest kezdetben 50 milliárd forintot szánt, később azonban növelték a keretösszeget. A programban a legnagyobb hangsúlyt a mezőgazdaságra, az idegenforgalomra, valamint a kis- és közepes vállalkozások fejlesztésére helyezték, a cél a fiatalok külföldre vándorlásának megállítása, illetve a folyamat visszafordítása volt. A gazdaságfejlesztési program második szakasza tavaly indult, ebben az idegenforgalom is kiemelt helyet kapott.
A szerbiai választásokról szólva Szijjártó Péter megismételte korábbi kijelentését, miszerint a magyar kormány a jelenlegi szerbiai kormánykoalíciónak szurkol, amelynek részét képezi a Vajdasági Magyar Szövetség is. Pásztor István arra kérte a jelenlevőket, hogy vasárnap támogassák a Vajdasági Magyar Szövetséget, „hogy közösen megteremtsük a lehetőségét annak, hogy az, amit négy és fél éve elkezdtünk, folytatni tudjuk”.



















Szóljon hozzá!
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!