
gyilkosság
Megöltek egy nőt Budapesten + fotók
A meggyilkolt asszonynak a szintén helyszínen lévő, vérző férjét a mentők kórházba szállították, őt rendőrök őrzik.
A Pesti úti idősotthonban kirobbant tömeges koronavírus-fertőzés miatt indított vizsgálatok miatt újabb hatósági figyelmeztetést és 200 ezer forintos büntetést kapott az intézmény – tudatta a fővárosi kormányhivatal hétfőn az MTI-vel.
A fővárosi önkormányzat által fenntartott idősotthonban 50-re nőtt a halálos áldozatok száma, 312 lakó és 36 dolgozó fertőződött meg
– olvasható az MTI-hez eljuttatott közleményben.
A kormányhivatal több ellenőrzést is tartott az elmúlt hetekben az intézményben, többek között vizsgálta a megtett járványügyi intézkedéseket, az orvosi ellátást, az ápolás-gondozási és a higiénés körülményeket – írták.
Már korábban komoly hiányosságokat találtak a gondozottak orvosi ellátásában, az ápolók és gondozók számában, valamint a higiénés feltételekben is.
„Mindezek összességében hozzájárulhattak az intézményben történt tömeges fertőzéshez”
– olvasható a közleményben.
A kormányhivatal az orvosi ellátás hiányosságai mellett annak dokumentációjában is komoly hiányosságokat és szabálytalanságokat talált. Most újabb határozatban figyelmeztették az intézményt arra, hogy megfelelően végezze az orvosi ellátás dokumentálását, átlátható és egységes módon vezesse, hogy mikor, milyen orvos látja el a betegeket, az orvosok jelenlétét igazoló dokumentációt pontosan vezesse – tudatta a fővárosi kormányhivatal.
A közlemény szerint az intézményt arra is figyelmezették, hogy
ha külsős orvosokat von be a lakók ellátásába, azt is megfelelően dokumentálja, és legyen egyértelmű, hogy melyik orvos mit csinál.
Továbbá a szerződésekben is rögzíteni kell, hogy mi a feladatmegosztás közöttük. Ha hiányozna a szerződtetett külsős orvos, annak pótlásáról gondoskodjanak. A hiányosságok miatt a hatóság 200 ezer forint szociális igazgatási bírságot is kiszabott az intézményre – írta a kormányhivatal.
Pert indítanak a Pesti úti idősotthon ellen az áldozatok rokonai
Ügyvédhez fordult a gyászoló Csüri Krisztián és felesége, mert szeretnék, ha bíróság mondaná ki: ami Julika nénivel, Krisztián édesanyjával történt a Fővárosi Önkormányzat Pesti úti Idősek Otthonában, az tűrhetetlen, és nem ismétlődhet meg másokkal. Dr. Futó Barnabás ügyvéd szerint még a gondatlanságból elkövetett emberölés is felmerül, és valakinek vállalnia kell a felelősséget büntetőjogi és anyagi szempontból is.
A meggyilkolt asszonynak a szintén helyszínen lévő, vérző férjét a mentők kórházba szállították, őt rendőrök őrzik.
A Tisza Párt vezére azonban továbbra is ragaszkodik hozzá – mutatott rá Deák Dániel.
Most egész Európa az elkövetőt keresi.
A Fidesz–KDNP kommunikációs igazgatója méltatlannak tartja a baloldali támadást.
Rétvári Bence: Az idén 11 milliárd forintnyi teljesítményjuttatást kapnak a rendvédelmi dolgozók
Nagy Ervin aranyköpései nagyon sokba fognak kerülni Magyar Péternek
Vámpírnaplók kvíz! Csak az igazi rajongók érik el a 10/10 pontot!
Az ukránok ledobták a láncot az Európai Unió tervét hallva – Magyarországot sejtik a háttérben
Biológiai megoldás: Nemcsak a meztelencsigát, de a poloskát is eltünteti mind egy szálig a kertből
Egyetlen mondattal megindokolta a BBC és a The New York Times, miért nagy esélyes Erdő Péter a konklávén
Hiába Szoboszlai hibája, nem ő lett a bűnbak az angolok szemében
Sokkoló pofont kapott, majd agyonverte ellenfelét a bokszvilágbajnok – videó
Nem hallgatott Klopp intelmére a Liverpool sztárja, így reagált Szoboszlai
Ronnie O’Sullivan nem tévedett: megvan Kína első világbajnoka!
Tényleg iszonyatosan ideges a Vasas edzője, Pintér Attila
Folyóként hömpölygött a hegyről lezúduló sár az utcákon a Dunántúlon + videó
A meggyilkolt asszonynak a szintén helyszínen lévő, vérző férjét a mentők kórházba szállították, őt rendőrök őrzik.
A Tisza Párt vezére azonban továbbra is ragaszkodik hozzá – mutatott rá Deák Dániel.
Most egész Európa az elkövetőt keresi.
A Fidesz–KDNP kommunikációs igazgatója méltatlannak tartja a baloldali támadást.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.