Csőzik László baloldali polgármester az elmúlt három hónapban 106 határozatot és 13 rendeletet fogadott el a képviselők tudta nélkül, ráadásul a különleges jogrend utolsó napján 46 határozatot hozott meg egy személyben. A város legnagyobb intézménye, a városgazdálkodási cég vezetőjét három hétre visszamenőleges hatállyal nevezte ki. jogszabálysértő módon havi 700 000 forint fizetésért. Eközben az előző intézményvezető megbízását nem vonta vissza, ezért lehetséges, hogy most két vezetője van a társaságnak. A napokban megtartott testületi ülésen a polgármester ellenzéki nyomásra elismerte, hogy sorozatos jogszabálysértést követett el a kormányhivatal szerint.
Simó Károly, a Fidesz–KDNP frakcióvezetője a Magyar Nemzetet arról tájékoztatta: a Pest Megyei Kormányhivatal is kimondta, hogy Érd baloldali polgármestere a veszélyhelyzet alatt nem tartotta be a vonatkozó jogszabályok előírásait és döntéshozatali eljárása során akadályozta a képviselői jogok gyakorlását. A veszélyhelyzet alatt a képviselő-testület és a bizottságok összehívására nem volt lehetőség, ugyanakkor az önkormányzati képviselők mandátuma nem szűnt meg: jogaik és kötelességeik a különleges jogrend alatt is fennálltak. Ezért a polgármesternek kötelessége lett volna biztosítani az előterjesztésben szereplő javaslatok megismerhetőségét. Csőzik László mindezt elmulasztotta, antidemokratikus és átláthatatlan módon egy személyben hozta meg döntéseit.
– A legutóbbi testületi ülésen kiderült, hogy egy olyan határozatot kellett visszavonni, amit a különleges jogrend utolsó napján hozott meg a polgármester egy pályázat beadásáról, de nem felelt meg műszakilag a kiírásnak. Ha a képviselők megismerhették volna előzőleg, már akkor elmondták volna neki, hogy ez így nem lesz jó. Ezenkívül több hónapon keresztül nem válaszolt a képviselők kérdéseire és nem is intézkedett, pedig az önkormányzati törvény tételesen előírja, hogy 30 napon belül kötelessége ezt megtenni. A veszélyhelyzet alatt nem volt hajlandó döntést hozni a Fidesz–KDNP által benyújtott válságkezelési csomagról, amelyben többek között azt javasolták, hogy csökkentsék a polgármesteri tanácsadókra kifizetett díjat és adjanak támogatást a munkájukat elveszített érdieknek – mondta el lapunknak Simó Károly, a Fidesz–KDNP frakcióvezetője. Hozzátette: a baloldal helyben már nekifogott leépíteni a demokráciát.