Ungváry Krisztián egy SA-egyenruhát árult az interneten tavaly szeptemberben – közölte a PestiSrácok.hu. A történész a Facebookon reagálva elismerte, hogy eladta a náci uniformist, majd gúnyosan hozzátette: „Pedig ha tudnák, hogy az iskolai április 4-i ünnepélyen Adolf Hitlert alakítottam 1988-ban...”
Ungváry: Akinek eladtam, nem neonáci
A Magyar Nemzet utolérte Ungváry Krisztián történészt, aki elmondása szerint épp a berlini levéltárban tartózkodott és német tisztek kartonjait tanulmányozta. A történész a Magyar Nemzetnek kifejtette, hogy a nyilvánosan elérhető életrajzában feltüntette: kitüntetéseket, rendjeleket és egyenruhákat gyűjt. Ungváry az adásvétellel kapcsolatban hangsúlyozta: ő maga gyűjtőként egy másik gyűjtőnek adta el az uniformist, nem egy náciszimpatizánsnak.
– Nyilvánvalóan nem adtam volna el egy olyan személynek, akiről azt feltételezem, hogy ebben az egyenruhában egy becsület napi megemlékezést kívánna végrehajtani – emelte ki a történész. Az SA-uniformis eladásával kapcsolatban leszögezte: „Akinek eladtam, az tudtommal nem neonáci és van annyi magához való esze, hogy nem rohangál ilyen ruhában sehol, mert a nyilvánosság előtt önkényuralmi jelképek hordása visszataszító, másrészt pedig bűncselekmény, kivéve, ha játékfilmforgatás van.”
Megjegyezte: aki ilyen uniformisban kíván rohangálni, az nem egy százezer forintos eredetiben fog, hanem egy replikában. – Nem hinném, hogy Ungváry Krisztián volna az, aki ellátja a kitörés napi emlékezőket náci egyenruhákkal – mondta a történész.
Fontosnak tartotta kiemelni: tudományosan elismert gyűjtőként a német bíróságok is szakértőként alkalmazták egy második világháborús német bűncselekményekkel kapcsolatos eljárásban.
Ungváry a gyűjteményével kapcsolatban úgy tájékoztatott: alapvetően nem a hitleri Németországhoz tartozó tárgyakat gyűjt, ezért is adott túl a kérdéses darabon. A történész kiemelte, hogy a gyűjteménye jelentős része monarchiabeli és a Horthy-korszakból származó régiségekből áll, de van egyenruha- és kitüntetésgyűjteménye a szocializmus korszakából, valamint a birtokában volt egy Rákosi-iratgyűjtemény, amelyből könyvet is írt. Ez utóbbival kapcsolatban elmondta: „Érdekes módon senki sem mondta azt, hogy én a Rákosi-rendszer híve lennék.” Ungváry Krisztián közölte: gyűjteményeit korábban Németországban is kiállította, valamint egyes hazai tárlatoknak is adott kölcsön tárgyakat. Habár Ungváry nem akarta elmondani, hogy kitől vette az SA-egyenruhát, annyit elárult: az illető egy nagyon ismert és elismert, nemzetközileg nyilvántartott gyűjtő.