Kovács Péter kertvárosi polgármester a Magyar Nemzetnek elmondta: a 2019 -es évben 1,9 milliárd forintot nyertek pályázaton útfelújításra, s ehhez az önkormányzat még százmillió forint önrészt hozzátett. – 2006-ban huszonhét százaléka volt a kerületi úthálózatnak a földút, most egy százalék körül van. Vannak olyan területek amelyek folyamatosan épülnek be, a pályázaton 21 új útra nyertünk kormányzati támogatást. Hamarosan elmondhatjuk, hogy a XVI. kerület belterületén a földutak elfogytak – mondta el lapunknak Kovács Péter. A polgármester hozzátette: vannak olyan mellékutcák, amelyek felújításra szorulnak. Ezek elsőbbséget élveznek az üdülőövezetben lévő földutakkal szemben. Amennyiben lesz erre is állami forrás, akkor foglalkoznak velük, egyelőre a belterületre koncentrálódik a városvezetés figyelme. A fővárosi kezelésű Magtár utca és Rózsa utca továbbra is fővárosi forrásra vár. Kovács Péter visszaidézte: a csepeli polgármester fővárosi előterjesztésben próbálkozott saját útjaira forrásokat kérni a listáról lehúzott tervekre.
– A főváros határozottan nem szeretné ezeket a beruházásokat, azt mondják, ha a kormány ad a fővárosnak pénzt, például a benzin jövedéki adójából, foglalkoznak vele. Úgy látom, hogy ez álkifogás. A főváros jelenlegi vezetése a feladatok tologatásával foglalkozik leginkább, a képességeikből erre futja, nem arra, hogy fejlesszenek – fejtette ki Kovács Péter, aki reméli, hogy a főpolgármester által kihagyott útfelújításokra 2021-ben sikeresen pályázhat majd a kertváros.




















Szóljon hozzá!
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!