Idén nyáron hétszáz egyszülős család gyermekei nyaralhatnak tartalmasan és biztonságos körülmények között napközis táborban az Egyszülős Központ szervezésében – jelentette be Novák Katalin, az Emberi Erőforrások Minisztériumának (Emmi) család- és ifjúságügyért felelős államtitkára csütörtökön a központban tartott sajtótájékoztatón. Kiemelte, a táborok anyagi feltételeit a minisztérium biztosítja.
– Jó, hogy van egy hely Budapest szívében, ahol az egyszülős családok gyermekei jól érezhetik magukat, és ezáltal szüleik is segítséget kaphatnak – mondta az államtitkár, és hangsúlyozta, hogy az idei nyár különösen is nagy kihívás a gyermeküket egyedül nevelőknek, hiszen úgy kell megoldaniuk a gyermekek 11 hetes vakációját, hogy sokuknak már ki kellett vennie szabadsága jelentős részét a járvány miatt.
– Mindez anyagilag, és szervezési szempontból is komoly terhet ró az egyszülős családokra – emlékeztetett Novák Katalin, és kiemelte, hogy az Erzsébet-táborokban is nyaralnak egyszülős családok gyermekei, de most Budapesten, Veszprémben és Kecskeméten sikerült kifejezetten nekik segítséget biztosítani.

Fotó: Bach Máté
Az államtitkár ismertette, hogy a napközis táborokban reggel hét órától késő délutánig vigyáznak arra a naponta ötven gyerekre, aki megfordul az Egyszülős Központban a nyár során.
Novák Katalin örömét fejezte ki, hogy az Emmi félmilliárd forintos támogatása révén létrejöhetett a központ, ami nemzetközi szinten is egyedülálló kezdeményezés.
A napközis táborokról Nagy Anna, az Egyszülős Központ vezetője elmondta, hogy a legjobb képesítésű szakemberek: pedagógusok pszichológusok és – szükség esetén gyógypedagógusok – foglalkoznak a gyerekekkel. Állandó orvosi jelenlétet is biztosítanak. Külön kiemelte, hogy sok férfi pedagógus is részt vesz a programban, ami azért is fontos, mert az egyszülős családok több mint nyolcvan százalékában az édesanya neveli egyedül gyermekét.
A tábornak csak jelképes költsége van: hetente 1500 forintért nyaralhatnak a gyerekek, az összegben a napi négyszeri étkezés, és a különböző programok, például az állatkerti látogatás költsége is benne van – ismertette az egyszülős központ vezetője.