Nem érkezett meg az elsőrendű vádlott halotti anyakönyvi kivonata, emiatt nem tudott végleges döntést hozni az úgynevezett Szeviép-ügyben harmadfokon eljáró Pécsi Ítélőtábla, ezért elnapolta a határozathirdetést július 30-ára.
A táblabíróság Krémer László vezette büntetőtanácsa előtt a Pécsi Fellebbviteli Főügyészség a másodfokú, felmentő ítélet megváltoztatását, a vádlottakra csődbűncselekmény elkövetése miatt végrehajtandó szabadságvesztés kiszabását indítványozta.
A Szegedi Járásbíróság előtt indult ügyben az elsőfokú bíróság a három vádlottat társtettesként elkövetett csődbűncselekmény bűntettében bűnösnek mondta ki, és végrehajtandó szabadságvesztésre ítélte őket, de másodfokon a Szegedi Törvényszék felmentette a vádlottakat.
Sajtóhírek szerint az ügy elsőrendű vádlottja a közelmúltban elhunyt, Krémer László az ülést ezért a halotti anyakönyvi kivonat beérkezéséig, július 30-ára elnapolta a határozathozatalt.
A tárgyaláson a másod- és harmadrendű vádlott védője is vitatta az első fokon megállapított tényállást. Emellett a szakértői jelentésekkel kapcsolatban is megfogalmazták fenntartásaikat, és védenceik felmentését kérték.
Az elsőfokú bíróság az útépítéssel, vízépítési létesítmények kivitelezésével és magasépítéssel is foglalkozó Szeviép Zrt. egykori vezetőit 2018 végén ítélte el a hitelezők kielégítésének meghiúsításával elkövetett, a tényleges vagyon különösen jelentős mértékű csökkenésével járó csődbűncselekmény miatt. Az elsőrendű vádlottat öt év két hónap fogházra, a másodrendűt hat év börtönre, a harmadrendű vádlottat öt év két hónap börtönre ítélték.
Másodfokon, tavaly decemberben a vádlottakat bizonyítottság hiánya miatt felmentették.
Ahogy azt korábban megírtuk, úgy volt, hogy tíz évvel a Szeviép csődje és félezer kis és családi vállalkozás tönkremenetele után szerdán akár jogerős ítélet is születhet a Szeviép-perben. A csődbűncselekménnyel vádolt volt cégvezetőket első fokon még több év letöltendő börtönbüntetésre ítélték, másodfokon azonban a Szegedi Törvényszék bírói tanácsa azt mondta, a vállalkozók bűnössége nem állapítható meg minden kétséget kizáróan, és bizonyíték hiányában mindhármukat felmentette. Ráadásul az ítélkező bírók több szálon kötődnek a szegedi önkormányzathoz, amelynek házi beszállítója volt a Szeviép, sőt még a vádlottak védőihez is. A Kúria úgy döntött, hogy elveszi Szegedtől az ügyet, ezért a harmadfokú eljárásra a Pécsi Ítélőtáblán kerül sor.