Az elmúlt napokban vitát kiváltott orvosi műszerről is kérdezték Dömötör Csabát. Azt mondta: nem tudják, mikor érkezik meg a vírus második hulláma, de azt láthatják, hogy az álhírek második hulláma megérkezett.
Ebben az esetben arról van szó, hogy azt állították, létezik egy műszer, amely villámgyorsan kimutatja a koronavírus jelenlétét. Ezzel szemben a gyógyszerészeti és élelmezés-egészségügyi intézet rendszerében nincs nyoma annak, hogy ilyen műszert regisztráltak volna. Az állításokkal ellentétben sem az emberi erőforrások miniszterét, sem az egészségügyi államtitkárt nem keresték meg – rögzítette. Ezek alapján nem nehéz kikövetkeztetni, hogy ilyen vírustesztelő „csodamasina” nem létezik – tette hozzá.
Az Airbnb tervezett szabályozásáról elmondta: a kormány a szerdai ülésén tárgyal róla. Első helyen támogatott verzióként az került a kormányülés napirendjére, hogy az önkormányzatok kapják meg a szabályozás jogát.
Az álhírek második hulláma már megérkezett
A Magyar Nemzet arról kérdezte Dömötör Csabát, hogy miként vélekedik a kormányt lejáratni szándékozó baloldali akciókról, így a Korózs Lajos-féle álmentős kamuvideóról, valamint az elmúlt napok „csodamasinás” esetéről. Válaszában úgy fogalmazott: még nem tudják pontosan, mikor érkezik meg a járvány második hulláma, de azt látják, hogy az álhírek második hulláma már megérkezett. – Utóbbi esetben arról van szó, hogy azt állították, létezik egy műszer, amely villámgyorsan és pontosan kimutatja a szervezetben a koronavírus jelenlétét, ezzel szemben nincs nyoma, hogy regisztráltak volna ilyen eszközt. Az sem igaz, hogy konzultáltak volna a hivatkozott egészségügyi szakemberekkel, és sem az emberi erőforrások miniszterét, sem a területért felelős államtitkárt nem keresték meg. Ezek alapján nem nehéz kikövetkeztetni, hogy a csodamasina nem létezik – jelezte Dömötör, majd hozzáfűzte, a baloldal a járványhelyzet kezdete óta hamis információkat terjeszt. – Jó lenne, ha a baloldali álhírgyár végre bezárná a kapuit – közölte. (Veres László István)




















Szóljon hozzá!
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!