Némethék

Cáfolhatatlan bizonyítékok a nagyszerű Németh családról.

2020. 07. 12. 17:54
null
Vélemény hírlevélJobban mondva- heti vélemény hírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz füzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

Komoly családfakutatást végeztem, és kezemben vannak a cáfolhatatlan bizonyítékok a nagyszerű Németh családról, akik fáradhatatlanul küzdenek az orbánbasidiktatúra rémuralma ellen.

Németh Athina a család harcos női ágának sarja, őseit egészen 2010-ig képes visszavezetni, üknagymamája már akkor, a második orbánbasidiktatúrában szotyolát árult a Teleki téren, ezzel is kifejezve ellenállását.

Németh Athina – mint tudjuk – mentőápoló, illetve valójában főorvosi diplomát szerzett a nuuki fókavadászati egyetemen, de szerénysége tiltja e cím használatát. Így, egyszerű mentőápolóként, otthonápolóként, hospice-szolgálatosként leplezte le orbánbasi rémtetteit, már ami a kórházi ágyak felszabadítását illeti, amelynek során személyesen tapasztalta meg, hogy ötven hazaküldött betegből egymillió-hétszázötvenkétezer és fél meghalt. Tapasztalatait haladéktalanul megosztotta Szabó Tímeával (azt hiszem, Párbeszéd) és Korózs Lajossal (MSZP), akik nem voltak restek nyilvánosságra hozni a szörnyűségeket.

Meg is lett a hatása…

Nővére bátorságán fellelkesülve Németh Athina ikertestvére, Németh Károly is a nyilvánosság elé állt. Ő arról számolt be, hogy birtokában van a Covid-fertőzöttséget egy másodperc alatt kimutató csodagépnek, amely anélkül is kimutatja a fertőzést, hogy bármiféle testnedvet helyeznének bele. A gép nem kerül semmibe, egészen pontosan annak fizetnek, aki rendel belőle. Ezt a gépet már a világon mindenhol rendszerbe állították, a Nobel-díjat is megkapta érte a feltaláló és maga Németh Károly, egyedül az orbánbasidiktatúrában nem rendeltek belőle, ugyanis itt orbánbasi

1.: A nép halálában érdekelt

2.: Üzletel a vírussal.

Németh Károllyal (Németh Athina ikertesójával) Kardos Ernő készített lebilincselő interjút a nem kevésbé lebilincselő, „hírklikk” névre keresztelt portálon. Ez annyira nem csoda, ugyanis családfa-kutatásaim révén bizton állíthatom, miszerint nevezett portál fő-főmunkatársa, Németh Péter szintén a Németh családhoz tartozik. Ő Németh Athina és Németh Károly idősebb testvére, ám Pétert még gyerekkorukban elválasztották a családtól, akkor, amikor a többiek Grönlandra költöztek, elsősorban azért, mert Athina mindenképpen a nuuki fókavadász-egyetemen szeretett volna főorvos-képesítést szerezni. Németh Péter viszont mindenképpen itthon akart maradni, ugyanis már gyerekkorában egy csattogós párttitkárt tologatott a gangon, így ki volt jelölve számára a jövő. A testvérek tehát elszakadtak egymástól, de hosszú évtizedek után végre ismét egymásra találtak.

Mint említettem, Németh Károly feltaláló zsenivel Kardos Ernő készített interjút. Talán meglepő, de kutatásaim igazolták feltételezésemet, miszerint Kardos Ernő is a családhoz tartozik. Kardos üknagypapája még a távoli 2010-es évek elején vándorolt ki az orbánbasidiktatúrából, és révkapitány lett Galacban. Ennek az üknagypapának volt titkos szerelme Németh Athina üknagymamája, aki, ha még emlékeznek rá, a Teleki téren árult szotyolát. Titkos és titokzatos szerelmükből gyermek született, innen ered a család Kardos ága. A galaci révkapitány üknagypapa azután feleségül vett egy lipován menyecskét, akit Korózsnak hívtak, talán már kitalálták ebből, hogy Korózs Lajos is a család tagja, csak őt a papája nem volt hajlandó a nevére venni, mert már gyerekkorában kiderült, hogy nem teljesen normális. A gyengeelméjűség amúgy éppen a család galaci-lipován ágában öröklődött tovább, az egyik Korózs utóbb megismerkedett egy Sabjanovhodzsa nevű albán markotányosnővel, azonnal szerelemre lobbantak egymás iránt, s e szerelem gyümölcse lett a kicsi Timejá Sabjanovka, aki utóbb, Magyarországra kerülvén, Szabóra magyarosított, viszont sajnos örökölte az ősök gyengeelméjűségét.

A Németh testvérek nuuki ága odakint Grönlandon ismerkedett össze Wirth Zolikával, aki a jó nevű Wirth jégkészítő legkisebb fia volt. Édesapja éppen Grönlandon próbált jeget eladni, ám az üzlet valamiért nem sikerült, így Wirthék inkább megalapították a grönlandi szocialista pártot. Miután a helyiek rövid úton elzavarták őket, visszatértek Magyarországra, beléptek a magyarországi szocialista pártba, ahol végre kiteljesedhettek, s ahol végre elismerték képességeiket. A kis Wirth gyerek pedig létrehozta a „hírklikk” nevű portált, a családi vagyon koronagyémántját.

Föld S. Pétert a Teleki téren találták egy nagy halom szotyolahéj alatt, valószínű, hogy ő is a család tagja, de erre egyfelől még nem találtam adatot, másfelől ezt mindenki kikérte magának, mondván, ők elég színesek és befogadóak, de azért mindennek van határa.

Szó, ami szó, valóban…

Ha az összes Poszt-traumát látni szeretné, akkor kattintson ide: magyarnemzet.hu/poszt-trauma

A téma legfrissebb hírei

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Címoldalról ajánljuk

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.