Az ügy következményeként Kocsis azt sem zárja ki, hogy változtassanak a nemzetbiztonsági átvilágításon, mint mondta, ha ezzel előrébb tudnak jutni, akkor változtatnak rajta. – De egy C típusú átvilágításon sem fogja bevallani senki, hogy pedofil – tette hozzá. Szomorú tendenciának nevezte, hogy a világ durvul, és „egyre betegebb” történeteket hallani. Kocsis szerint ez ellen a jog eszközével védekezni kell, a parlamentnek nincs más választása, mint hogy folyamatosan szigorít.
A Magyar Nemzet korábban megírta: mintegy 19 ezer gyermekpornográf felvételt találtak Kaleta Gábor volt perui nagykövet hivatali laptopján egy nemzetközi pedofilhálózat utáni nemzetközi nyomozás után. Kaleta beismerte bűnösségét, a bíróság rövid tanácskozás után határozatot hozott, és gyermekpornográfia miatt ismét egy év szabadságvesztésre ítélte a volt diplomatát. A szabadságvesztés végrehajtását ismét felfüggesztették, ugyanakkor kiszabtak Kaletára 540 ezer forint pénzbüntetést is. A nagykövet tavaly bukott le a spanyol rendőrség által irányított, egy pedofil bűnbanda elleni nemzetközi nyomozásnak köszönhetően. Eközben olyanokat is letartóztattak, akik szexuális kapcsolatba léptek gyerekekkel. Kaleta nem volt közöttük.




















Szóljon hozzá!
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!