Újabb járványügyi intézkedések a Liszt Ferenc nemzetközi repülőtéren

Mivel a világ számos országában nőtt a koronavírusos megbetegedettek száma, ismét szigorú járványügyi intézkedéseket hoztak a repülőtereken és a járatok fedélzetén. A biztonság érdekében az utasok saját maguk adhatják fel csomagjaikat, és a kötelező távolságot is be kell tartaniuk.

Szilágyi Anna
2020. 07. 15. 6:18
A légikikötőben minimalizálják a fertőzés kockázatát Fotó: Teknos Forrás: Teknős Miklós
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

Farkas Örs, a Kormányzati Tájékoztatási Központ szóvivője tegnap az ­M1-en elmondta, a kormány intézkedéseinek célja, hogy megakadályozza a koronavírus behurcolását külföldről. Kifejtette, Magyarország sikeresen védekezett a koronavírus-járvány első szakaszában; a magyarok fegyelmezett viselkedésének köszönhetően sikerült ellaposítani a járványgörbét. – Nem minden ország volt azonban ennyire sikeres; az tapasztalható, hogy a járvány újra felütötte a fejét Európán belül is – hívta fel a figyelmet. – A kormány reményei szerint a határellenőrzés visszaállításával a fertőzés behurcolása megállítható, így a kedvező vírushelyzet továbbra is fenntartható Magyarországon – mondta Farkas Örs.

Tisztelet a veszélyhelyzet hőseinek

A Magyar Nemzeti Bank még áprilisban döntött arról, hogy a Magyarországot is elért koronavírus-járvány elleni védekezésben kiemelkedő szerepet vállaló egészségügyi, kereskedelmi, köztisztasági, logisztikai területen dolgozók áldozatos munkájának elismerése és az irántuk érzett tisztelet kifejezéseként a tíz- és húszforintos forgalmi érmék emlékváltozatát bocsátja ki Tisztelet a veszélyhelyzet hőseinek tematikában. A Magyar Közlönyben már látható a két érme képe.

 

Komment

Összesen 0 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.


Jelenleg nincsenek kommentek.

Szóljon hozzá!

Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!

A téma legfrissebb hírei

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!

Címoldalról ajánljuk

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.