Gyopáros Alpár a somogyi község megújult Rákóczi és Petőfi utcájának átadásakor rámutatott: e cél érdekében hirdették meg a kistelepülési önkormányzatok utca- és járdafelújítási programját tavaly a Magyar falu program részeként, a húszmilliárd forintos forrásból másfél év alatt ezerötszáz településen valósultak meg utca- és járdarekonstrukciók – adta hírül az MTI. A kormánybiztos szerint elindult a nagy mellékúthálózat-fejlesztési program is, 2019 és 2021 között kétezer-ötszáz kilométer, településeket összekötő utat korszerűsítenek.

Gyopáros Alpár hangsúlyozta, hogy eredményes a Magyar falu program, egyúttal reményét fejezte ki, hogy az „rendkívül hosszú távú” lesz, mert „van bőven feladat”. A kormánybiztos Somogyról szólva megjegyezte, hogy a megye a Magyar falu program egyik legnagyobb nyertese, települései másfél év alatt hatszáz pályázattal hatmilliárd forint támogatást kaptak.
Szászfalvi László, a térség kereszténydemokrata országgyűlési képviselője arról szólt, hogy a két jákói utca felújítása a közösségről, az itt élőkről, a település jövőképéről, arról szól, hogy a lakók a következő évtizedekben is szeretnének itt maradni, mert itt érzik magukat otthon, és szeretnék, ha gyermekeik és unokáik is itt találnák meg életük értelmét.
Horváth Anita, Jákó független polgármestere azt közölte: a 630 lakosú község a Magyar falu programból harmincmillió forint támogatást kapott a két utca és mintegy negyvenötmilliót a közösségi ház felújítására. Ezekre a beruházásokra önerőből nem lett volna lehetősége – tette hozzá.