A Tarlós István egykori főpolgármester hivatali idejéhez köthető projekteknél nem merül fel a korrupció gyanúja. Erről a Készenléti Rendőrség Nemzeti Nyomozó Irodája tájékoztatta kedden Tarlóst, aki korábban maga tett feljelentést több olyan beruházással kapcsolatban, amelyet a jelenlegi, baloldali városvezetés emlegetett korrupciógyanúsként. Mint ismert, Kerpel-Fronius Gábor momentumos főpolgármester-helyettes, a Fővárosi Közgyűlés június 24-i ülésén jelentette be, hogy vizsgálóbizottságot állítanak fel „az elmúlt évek korrupciógyanús ügyeinek kivizsgálására”. A bizottság szintén momentumos vezetője, Havasi Gábor több, a Tarlós hivatali ideje alatt elvégzett projekteket említett vizsgálandóként, köztük a patkánymentesítésre 2018-ban kiírt közbeszerzést, az állatkerti biodóm létesítését, a parkolási rendszer elmúlt 15 éves működését, a 3-as metró felújítását, az elektronikus jegyrendszer projektjét, valamint a Bálna eladását. Bár Tarlós nevét nem említették meg, az egykori főpolgármester politikai felelősségének érezte megbizonyosodni a hivatali ideje alatt megvalósult beruházások tisztaságáról, ezért feljelentést tett a Kerpel-Froniusék által felsorolt beruházásokkal és szerződésekkel kapcsolatban.
A hatósági vizsgálat azonban úgy ítélte meg, hogy egyik projekt kapcsán sem merül fel a korrupció gyanúja. Ennek fényében különös, hogy Karácsony Gergely momentumos helyettese már a bizottság felállításakor a korrupció gyanúját emlegette. Kérdés, hogy miután a rendőrség tisztázta a beruházások transzparenciáját, Kerpel-Fronius megköveti-e Tarlóst, és beismeri-e, hogy hibázott a gyanúsítgatással. Az ügy érdekessége, hogy a vizsgálóbizottság felerészben 2010 előtti ügyeket kívánt górcső alá venni, vagyis a Demszky-korszakhoz köthető projekteket. Ezek fölött pedig több jelenlegi baloldali tisztségviselő is bábáskodott, például Gy. Németh Erzsébet DK-s főpolgármester-helyettes vagy Horváth Csaba, Zugló szocialista polgármestere.