Megjátszott lehet a konfliktus a szombathelyi baloldalon belül.
Nemény András MSZP-s polgármester és a képviselő-testület baloldali többsége feltehetően csak a szavak szintjén ellenzi, hogy 21 millió forintnyi végkielégítést fizessenek egyik szövetségesüknek,
Molnár Mikósnak, akitől a hétfői testületi ülésen vonták meg a Vasivíz Zrt. vezérigazgatói mandátumát. Molnár egyébként jogtalanul foglalta el a vezérigazgatói széket, hiszen nem volt meg a törvényben előírt ötéves víziközmű-szolgáltatásban szerzett tapasztalata. Emiatt a Magyar Energetikai és Közműszabályozási Hivatal május végén másfél millió forint büntetést szabott ki a cégre, valamint kilencvennapos határidővel arra kötelezte, hogy gondoskodjon a jogszerű állapot helyreállításáról. Most látszólag ezt tették meg Neményék, s ezt demonstrálandó, a 12 helyett legfeljebb csak egyhavi bért fizetnének a korábbi alpolgármesternek végkielégítés gyanánt.

Ám valószínűleg csak első ránézésre mentenek meg ezzel az önkormányzat készpénzállományából 21 millió forintot. Molnár Miklós ugyanis feltehetően nem véletlenül jelentette be, hogy perel és a hazai jogorvoslati fórumok mellett az Európai Bírósághoz is fordul ügyével. A lapunk által megkérdezett munkajogász ismertetése szerint
hiába csak háromévnyi foglalkoztatotti jogviszony után jár valakinek végkielégítés a munka törvénykönyve szerint, ha a kontraktusba belefoglalták azt a kitételt, hogy felmondás esetén mindenképpen jár a megnevezett pénzösszeg.
– Függetlenül attól, hogy az illető nem felelt meg az adott tisztségre feljogosító követelményeknek, a munkaszerződésben foglalt pontok érvényesek, hiszen a munkáltató felelőssége, hogy felvette őt egy pozícióba – fejtette ki a szakember.
Márpedig Molnár kinevezését a baloldali többségű képviselő-testület szavazta meg múlt decemberben, ráadásul annak ellenére, hogy a helyi Fidesz-frakció felhívta a figyelmet ennek jogi akadályaira. Mivel a Vasivíz többségi tulajdonosa a szombathelyi önkormányzat, a vállalat tulajdonosi közgyűlésének el kellett fogadnia a testület döntését.
Molnár szabályellenes kinevezése miatt tehát Neményék a felelősek,
s azt is nehéz elképzelni, hogy ne lettek volna tudatában annak, hogy a kontraktusban foglalt végkielégítés nem csak a munka törvénykönyve szerinti fő szabály alapján jár a vezérigazgatónak – amennyiben van ilyen kitétel. Érdemes megjegyezni, hogy Czeglédy Csaba képviselő – akit egyébként többmilliárdos költségvetési csalással vádolnak – ügyvédi irodát üzemeltet és korábban Gyurcsány Ferenc jogi képviseletét látta el.
Nemény és társai valószínűleg már kezdettől fogva tudták, hogy a 21 millió forint közpénz akkor is Molnár zsebébe vándorolhat, ha menesztik,